|
 |
 |
 |

Jelcin - jelölés
|

Moszkva, 1989. február 22. szerda (AFP) - Borisz Jelcint kedden egy moszkvai választókerületben is a Népképviselők Kongresszusa küldöttjelöltjének választották. Mivel a peresztrojka élharcosaként ismert politikus a Szovjetunió több városában is a jelöltek közé került, neki kell eldöntenie, melyik kerületben kíván indulni a március véggén tartandó választásokon.
A több mint ötórás moszkvai jelölőgyűlésen 10 pályázó közül titkos szavazással választották meg a két jelöltet. Jelcin mellett Jevgenyij Brakov, a moszkvai ZIL autógyár igazgatója kapta a legtöbb szavazatot. Jelcin jelenleg az Állami Építési Bizottság első elnökhelyettesének tisztségét tölti be. Ha megválasztják küldöttnek, a választási törvény értelmében le kell majd mondania e posztjáról. A moszkvai városi pártbizottság egykori első titkára a Szovjetszkaja Esztonyija című lapban a minap megjelent interjújában szóvá tette, hogy azokban a körzetekben, ahol ő is pályázott a jelöltségre, a pártbizottságok egyes tisztségviselői ,,leplezetlen nyomást,, gyakoroltak rá, és megkísérelték befolyásolni a jelölőgyűlések menetét. Az interjúban Jelcin megerősítette azt az álláspontját, amely szerint a Szovjetunióban a reformpolitikának nagyobb figyelmet kellene fordítania a lakosság mindennapi szükségleteinek a kielégítésére. Ennek kapcsán szorgalmazta, hogy lassítsák le vagy halasszák el egyes űrkutatási programok végrehajtását, és csökkentsék az ország védelmi kiadásait. +++
1989. február 22., szerda 18:10
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|