|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
A családegyesítés
|
(Fodor György) London, 1989. március 4. (BBC, Esti panoráma) - A többnyire a magyar kisebbséghez tartozó romániai állampolgárok, akik az utóbbi időben Magyarországra menekültek, igen gyakran hátrahagyták családjukat. Ami a szabályos úti okmánnyal érkezőket illeti, a román hatóságok szinte sohasem teszik lehetővé, hogy a család minden tagja együtt kiutazhassék, éppen azzal a céllal, hogy elrettentsék őket a disszidálástól. Az elmúlt évek során azonban egyre növekvő számban maradtak romániai állampolgárok Nyugaton, majd idővel menekült státust kaptak, s az illető, kormányokhoz, illetve nemzetközi szervezetekhez fordultak, hogy segítsék elő a családegyesítést. Igen sok családnak sikerült ilyen formán elérnie, hogy újra együtt lehessenek, s az a benyomás alakult )ki, hogy a román hatóságok azért engedtek az ilyen irányú kérelmeknek, hogy ne veszélyeztessék a Nyugattal kialakított jó kapcsolatokat. Mindez azonban nem állt a Magyarországra került menekültek esetére. A magyar hatóságok már tavaly felvetették a problémát, annak a tárgyalássorozatnak a keretében, mely a nézeteltéréseket volt hivatott tisztázni, de a magyar fél állítása szerint csak kitérő választ kaptak. Úgy nézett ki, hogy a csonka családok, melyek száma egyre nőtt a Magyarországra érkező menekültek számának felduzzadásával, hosszú időn keresztül nem egyesülhetnek. Néhány magyar származású romániai menekült végül Magyarországról továbbutazott Nyugatra, azt remélvén, hogy így könnyebben elérhetik a családegyesítést. Sokuk pedig fontolgatni kezdte ugyanezt a sikerrel kecsegtető megoldást. Néhány nappal ezelőtt Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes, aki egyben a kormányközi menekültbizottság elnöke, újságírók előtt kijelentette: a román hatóságok újabban engedélyezik, hogy feleségek csatlakozhassanak férjükhöz, illetve gyermekek édesapjukhoz. Pénteken az MTI jelentette, hogy az első csoport Csengersimánál átlépte a magyar-román határt. A román hatóságok - Gál Zoltán, szerint - e rugalmasabb politikája feltehetőleg azzal áll összefüggésbe, hogy Magyarország csatlakozott a menekültekről szóló ENSZ-konvencióhoz Mostanáig a Magyarországra érkező román állampolgárok helyzete tisztázatlan volt. Nem adhatták fel román állampolgárságukat, de nem is vehették fel a magyar állampolgárságot, mivel a két ország nem ismeri el a kettős román-magyar állampolgárságot. Ugyanakkor azonban nem folyamodhattak menekült státusért sem. Ennélfogva nem lehetett érvényesíteni a családegyesítés jogát, hacsak nem humanitárius megfontolásokból. Most azonban annak nyomán, hogy Magyarország elfogadja az ENSZ-menekültekről szóló előírásait, a helyzet megváltozik. Románia ellen máris több ENSZ-intézmény szót emelt, köztük a Genfben székelő emberjogi bizottság. A román hatóságok most azon igyekeznek, hogy megcáfolják az emberi jogok megsértéséről szóló állításokat.. Miközben igen nehéz minden kétséget kizáróan megállapítani az emberi jogok megsértését egy olyan országban, mely elzárkózik a nemzetközi tényfeltárás elől, a szétválasztott családok esete könnyen igazolható, és újraegyesítésük nemzetközileg elismert emberi jog. A román fél mostani rugalmasabb politikája csak elébe megy egy nehezen védhető álláspont bírálatának. Egyben arra is módot ad, hogy Románia más kérdésekben továbbra is hajthatatlannak mutatkozzék. +++
1989. március 4., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|