|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. március 22., csütörtök - A szabad demokraták
megítélése szerint a szerda esti TV-disputa pontot tett a március
15-ei tévéközvetítéssel kapcsolatos vitára - mondta Kis János
megbízott pártelnök az SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. A
Szabad Demokraták Szövetsége megnyugvással vette tudomásul, hogy
Nemeskürty István, az MTV Elnökségének elnöke bejelentette: a
kuratóriumtól kapott ajánlást az egyenes adás leállítására, s a
döntést ő maga hozta. Kis János ebből azt a következtetést vonta le:
nyilvánosan tisztázódott, hogy az élő közvetítés elmaradásához a
szabad demokratáknak nincs közük.
Az SZDSZ ugyanígy lezártnak tekinti a pártok konfliktusát a március 15-ei megemlékezés megítélését illetően - fűzte hozzá Kis János. Megjegyezte: ezt annál is inkább szükségesnek tartják, mert Romániában olyan helyzet alakult ki, ami elkerülhetetlenné teszi valamennyi párt egységes állásfoglalását. Ezt össznemzeti ügynek minősítette, s hangsúlyozta: a világnak tudomására kell adni, hogy a magyar pártok - megosztottságuk ellenére - ebben a kérdésben egységesek. Elmondta: az SZDSZ képviselői tárgyaltak Franciaország, Nagy-Britannia, az NSZK, Ausztria, az Egyesült Államok és a Szovjetunió budapesti nagykövetségeivel, s átadták a szövetség írásos üzenetét az illető országok vezetőihez, melyben kérték: foglaljanak állást a romániai konfliktus rendezése, a térség elbalkanizálódásának megakadályozása érdekében. A szovjet képviseleten átadták az SZDSZ tiltakozó nyilatkozatát is a TASZSZ hétfői közleménye ellen, amelyben a szovjet hírügynökség a romániai magyarok ,,túlkapásaival,, magyarázta a Marosvásárhelyen történteket.
Ezt követően Kis János ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket a szabad demokratákat magában foglaló kormány azonnal megtenne, amennyiben az SZDSZ kormányzati pozícióba kerül. A 12 pontos ,,csomagtervben,, egyebek közt kezdeményeznék a tárgyalások meggyorsítását a szovjet csapatok kivonásáról; az önkormányzati törvény megalkotását és ennek alapján legkésőbb ősszel a helyhatósági választások megtartását; a teljes sajtószabadság szavatolására a rádió- és tévékuratórium megszüntetését. Ugyanígy véget vetnének a nagyvállalati apparátusok átmentését célzó látszat-privatizálásnak, valamint az új földtörvény elfogadásáig megtiltanák az állami- és tsz-tulajdonú földek eladását. (folyt. köv.)
1990. március 22., csütörtök 16:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|