|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés ülésszaka elé (2. rész)
|
Ismeretes, hogy a köztársasági elnöki intézmény bevezetésével megszűnik az Elnöki Tanács. A testület azonban úgy döntött, nem várja meg a módosított Alkotmány elfogadását, hanem előre benyújtja lemondását. Már a regionális képviselőcsoport-tanácskozásokon, valamint a parlamenti állandó bizottságok ülésein is kirajzolódott: melyek azok a főbb kérdések, amelyek élesen vetődhetnek fel a plénumon vitájában is. Ezek tapasztalatai szerint megoszlik a törvényhozók véleménye arról, hogyan viszonyuljanak a törvényhozók a politikai egyeztető tárgyalásokon született megállapodáshoz. Vannak, akik elsősorban a nép érdekét, a jogállamiság megteremtését, az átmenet békés jellegét tartva szem előtt, a törvényalkotást ítélik elsődlegesnek, így vállalják a megállapodás esetleges ,,felrúgását,, is. Mások nem csupán a megállapodás szelleméhez, de betűihez is ragaszkodnak, azt tartják elsődlegesnek, és vannak, akik a kompromisszumos megoldásra hajlanak e kérdésben. A politikai egyeztető tárgyalásokon aláírt megállapodás és a törvényhozás dilemmáját a legélesebben a köztársasági elnök választásáról zajló vita érzékeltette és érzékelteti mind a mai napig. Az eddigi véleménynyilvánítások szerint több képviselő a megállapodásnak megfelelő megoldást támogatja, azaz azt, hogy most népszavazás döntsön a köztársasági elnök személyéről, az új parlament megválasztása után pedig ez az Országgyűlés jogkörébe tartozik. Mások szerint viszont most - hiszen mindössze néhány hónapról van szó - semmi sem indokolja a köztársasági elnök megválasztását, azt az újonnan megválasztott Országgyűlésre kell bízni. Megint mások úgy vélik, a köztársasági elnök megválasztását mindenkor a népre kell bízni. A döntést nehezíti a Szabad Demokraták Szövetségének aláírásgyűjtő-kampánya, amely a többi között annak a kérdésnek a megválaszolására követel népszavazást, hogy szükséges-e a köztársasági elnök megválasztása a parlamenti választások előtt. Az SZDSZ-nek már birtokában van a népszavazás kötelező kiírásához szükséges 100 ezer aláírás - ezeket két részletben át is nyújtották a parlament elnökségének. Arról viszont még a jogászok is vitatkoznak, hogy a benyújtás ténye halasztó hatállyal bír-e egy még el nem fogadott törvényre tekintettel. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény sarkalatos pontja az egyéni, illetve a területi listás választókerületekben megszerezhető képviselői helyek aránya. Az ezzel összefüggő javaslatok többsége ezt az arányt kívánja megváltoztatni az egyéni választókerületek javára. (folyt. köv.)
1989. október 16., hétfő 16:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|