|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - második nap (8. rész)
|
Miután a küldöttek kézhez vehették a platformegyeztetések után véglegesített tervezet-szöveget, megkezdődött a dokumentum részletekbe menő vitája. Számos stiláris jellegű kiigazításra tettek javaslatot a küldöttek, de több olyan indítvány is elhangzott, amely a tervezet politikai tartalmát is érintette. Többen kifogásolták azt a megfogalmazást, amely szerint az tekinthető az újonnan megalakuló Magyar Szocialista Párt tagjának, aki a párt alapszabályát és programnyilatkozatának alaptételeit elfogadja, és ezt aláírásával hitelesíti. Felhívták a figyelmet arra, hogy ebben az esetben még a küldöttek legitimitása is megszűnik, amikor a tervezetet elfogadják. Volt, aki azt szorgalmazta: építsenek be garanciákat a párt jellegéről szóló dokumentumba, megakadályozandó, hogy azok is a párt tagjainak sorába léphessenek, akik - úgymond - elvesztették politikai, társadalmi hitelüket. Ezeket az indítványokat a küldöttek többsége nem támogatta. Parázs vita alakult ki a ,,vegyes tulajdonú szociális piacgazdaság,, fogalom értelmezése körül. Sokan azt javasolták, hogy e megfogalmazásból hagyják el a ,,szociális,, jelzőt, mivel az ellentétben áll a piacgazdaság követelményével. A pro és kontra hozzászólások eredményeként a küldöttek többsége úgy határozott: változatlanul hagyja e megfogalmazást, mivel ez kifejezi a pártnak azt az igényét, hogy a piacgazdaságot hatékony szociális garanciák mellett kívánja kiépíteni. A küldöttek nagy többséggel elvetették azt az indítványt is, amely a tervezetben szereplőnél jóval hosszabb időt, három hónapot adott volna az alapszervezeteknek szervezési feladataik végrehajtásához. A kisebb-nagyobb módosító indítványokat az elnöklő Horn Gyula egyenként bocsátotta szavazásra, majd a tervezet egészéről döntöttek a küldöttek. Ennek eredményeként a tanácskozás szavazati jogú résztvevői elsöprő többséggel, mindössze 159 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett elfogadták a párt jellegéről szóló állásfoglalás tervezetét. A küldöttek ezzel kimondták a Magyar Szocialista Párt megalakulását, s e történelmi pillanatban felcsendültek a Himnusz hangjai, a küldöttek felállva énekelték. (folyt.köv.)
1989. október 7., szombat 21:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|