|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - francia sajtó (2.rész)
|
A szombati párizsi lapok egyébként szinte kivétel nélkül jelentős terjedelemben foglalkoznak az MSZMP kongresszusával. Bár az első nap vitáiról adott értékelésük, esélyszámításuk nem mindenben azonos, általában azt hangoztatják, hogy a három nagy irányzat képviselői egyértelműen kifejtették platformjuk lényegét. A L,Humanité, az FKP lapja ezt úgy összegzi, hogy ,,új, vagy megújított pártot akarnak-e a kongresszus eredményeként látni?,, A Libération az ügyrendi vita kapcsán ,,a demokrácia orgiájáról,, ír, azt húzva alá, hogy a viták eddigi alakulása ,,nem zárja ki a párt szétrobbanását,,. A lap egyébként erről a kérdésről terjedelmes interjút közöl Bihari Mihállyal, aki a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy három különálló párt jön létre: az egyik az ,,igazi marxisták,, pártja, a másik a ,,megújult MSZMP,,, Berecz János és Grósz Károly - esetleg Nyers Rezső - irányításával, és ez ,,határozott reformpárt lesz, egyes szociáldemokrata beütésekkel,,, a harmadik pedig ,,európai típusú szocialista párt,, lesz Pozsgay Imrével az élén. A Le Quotidien de Paris a három fő beszédet ismertetve azt írja, hogy Grósz Károly ,,a párt megújítását,, jelölte meg célnak és sztálinista taktikával vádolta meg a reformereket. A lap tudósítása szerint Pozsgay Imre, aki ,,a kongresszus sztárja,,, patetikus hangot ütött meg, és ő kapta a legnagyobb tapsot. +++
1989. október 7., szombat 11:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|