|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - első nap (3. rész)
|
Ormos Mária megemlékező szavai után Nyers Rezső pártelnök lépett a szónoki emelvényre. Köszöntötte a megjelenteket, s a sajtó nyilvánosságán keresztül a kongresszus munkája iránt érdeklődő valamennyi honfitársát. A küldöttek egyperces néma felállással adóztak Kádár Jánosnak, az MSZMP egyik alapítójának, a párt volt elnökének emléke előtt, s megemlékeztek a magyar közélet, a munkásmozgalom közelmúltban elhunyt, kiemelkedő személyiségeiről. Nyers Rezső a küldöttekkel történt előzetes konzultációk alapján javasolta, hogy a megnyitó ülés elnöki tisztével Gönci Jánost bízzák meg. Az indítványt a kongresszus elfogadta, így a tanácskozás irányítását ettől kezdve Gönci János vette át. A levezető elnök mindenekelőtt a pártfórum munkájának zökkenőmentes lebonyolításához szükséges munkabizottságok vezetőinek személyére tett javaslatot. Ezt elfogadva a mandátumvizsgáló bizottság elnökévé Vastagh Pált, az ügyrendi bizottság elnökévé Kovács Lászlót választották meg. (folyt.köv.)
1989. október 6., péntek 10:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|