|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
Kisgazdapárti nagygyűlés Sonkádon - Vörös Vince pártelnök beszéde
|
1989. szeptember 16., szombat - A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt szombaton Sonkádon nagygyűlést tartott. Ezen a szatmári és a beregi térség kisgazdapárti tagjai, valamint az érdeklődők közül mintegy háromszázan vettek részt. A rendezvényen a párt országos központjának több vezető munkatársa mondott beszédet, köztük Vörös Vince elnök.
A Kisgazdapárt vezetője szólt a mozgalom múltjáról, jelenlegi helyzetéről és jövőbeni terveiről. Hangsúlyozta: amennyiben a választások során pártja bekerül a Parlamentbe, akkor törvényekkel garantálja a föld visszaadását tulajdonosainak. A párt programjában ugyanis kiemelt helyet kapott a földtulajdonjog visszaállítása. A jól működő termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szétzilálása azonban - mint mondta - nem céljuk. A tulajdonjogot viszont ott is rendezni kívánják, a föld ellenértékét - tervük szerint - meg kell kapniuk az egykori gazdáknak. Vörös Vince megemlítette azt is: a szakmai tudás gyarapításán túl a Kisgazdapárt segíteni kíván anyagilag is az egyéni gazdálkodás újraindításában. Gépek kölcsönzésével, hitelek nyújtásával szándékoznak támogatást nyújtani, s ezt gép- és hitelszövetkezetek létrehozásával akarják elérni. A szövetkezetiség gondolatát pártja nem tartja rossznak - hiszen agrárprogramja kidolgozásánál a skandináv-országok szövetkezeti mozgalma volt a minta -, de az önkéntesség alapján történő szerveződésnek a híve. Megpróbálják újraéleszteni a hangyaszövetkezeti mozgalmat is, amely a termeléstől, az értékesítésig adna terveik szerint hathatós támogatást a gazdáknak. A pártelnök szólt arról, hogy törekednek az egykori kitelepítettek erkölcsi és anyagi rehabilitására is. Az utóbbi valóra váltásához azonban néhány év elteltét tartotta szükségesnek, azért, hogy felhalmozódhasson egy olyan tőke, amelyből a kártalanítás megoldható. (MTI)
1989. szeptember 16., szombat 20:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|