|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF debreceni elnökségének állásfoglalása az MSZMP- kongresszus helyi küldötteinek megválasztásáról (OS)
|
1989. szeptember 10., vasárnap - Szervezetünk elnöksége részéről a küldöttválasztás eredményének és országos visszhangjának ismeretében az alábbiak közlését tartjuk szükségesnek. Végtelenül sajnálatos, hogy megyénk, illetve Debrecen városa immár évek óta szinte mással sem hívja fel magára az ország közvéleményének figyelmét, mint súlyos jogi, erkölcsi botrányokkal, vagy kétes értékű szenzációval. Ezek a szűkebb hazánk országos megítélését alapvetően befolyásoló esetek mind kizárólag a monolit párthatalomhoz, annak helyi megtestesítőihez kötődnek. A sokéves tapasztalatból leszűrődött kételyeink mellett is érdeklődéssel vettük tudomásul, hogy a megoldatlan - és általa megoldhatatlan - feladatok kereszttüzébe került MSZMP egy ideje reformot, megújulást, megtisztulást hirdet, és ezt véghezvinni alkalmasnak látszó vezetőkkel lép a politikai porondra. Az a tény, hogy Pozsgay Imrét a debreceni MSZMP-tagok nem választották kongresszusi küldötté, nem önmagában a jelölt személye miatt sokatmondó számunkra. Mint egy független, demokratikus szervezet tagjai, az MSZMP belügyének tekintjük személyi döntéseit, hiszen magunk sem tűrnénk el ilyen beavatkozást. Kötelességünk azonban egy személyi döntés körülményeit, okait, politikai következményeit felelősen mérlegelni. Ennek alapján pedig legszögezzük: ezt a döntést jelzésértékűnek tekintjük arra vonatkozóan, hogy a városi MSZMP-tagság jelentős része nem értette meg a váltás, a változtatás szükségességét, úgyanígy az általuk legitimált párthatalom vezetésének egy része sem, sőt képes arra, hogy elkerülhetetlen politikai döntések teljes értékű meghozatalát megakadályozza, felidézve ezzel egy minden józanul gondolkodó ember által elutasított hatalmi mechanizmus visszatérésének lehetőségét. Mindez megnöveli szervezetünk felelősségét a városi közélet, közgondolkodás formálásában, rámutat működésünk szükségességére. Fokozott figyelemmel kell törekednünk a diktatúrából a demokráciába való békés átmenet akadályainak elhárítására. S ha ezt nem tesszük meg mindnyájan, Debrecen éppúgy leszakad Magyarországtól, mint hazánk Európától. A Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezetének elnöksége (OS)
1989. szeptember 10., vasárnap 18:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|