|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
A Krassó György elleni eljárásról
|
London, 1989. július 21. (BBC, Panoráma) - Siklós István telefonbeszélgetése következik Krassó Györggyel, a Magyar Október Párt vezetőségi tagjával, aki Budapestről beszélt. Siklós István: - Nemrég érkezett a hír Londonba, hogy eljárást indítanak a Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt néhány tagja ellen, nevezetesen Krassó György, Rózsa Mihály és Bánlaki József ellen. Mi van ennek a hátterében? - kérdezem Krassó Görgyöt. - Amint az ismeretes, az emúlt napokban több alkalommal átcseréltük Budapest V. kerületében a Münnich Ferenc utca feliratokat Nádor utca feliratra. Ennek a kezdeményezésnek az volt az oka, hogy a Nádor utca Budapest egyik legrégibb utcája, amely a József nádor térből indul ki és József nádor azt hisszük nagy, haladó szerepet töltött be a reformkor idején évtizedeken keresztül Magyarország történelmében. Szóval, ennek a Nádor utcának az eredeti történelmi nevét szerettük volna visszállítani, mert ez előtt 10-15 évvel az utcát átnevezték Münnich Ferenc utcára. Mármost Münnich Ferencről a Magyar Október Párt tagjainak az a véleménye, hogy nem a magyar nép érdekeit szolgálta, nem a magyar történelem nagy alakja volt, hanem idegen érdekeket, pontosabban szólva szovjet érdekeket szolgált, NKVD-ügynök volt egész életében, és jelentős szerepe volt az 1956 utáni megtorlásban. Voltaképp ilyen értelemben ellenkezik a magyar törvényekkel az, hogy átnevezték Münnich Ferenc utcának, mert csak olyan személyről szabadna utcát elnevezni a hatályos törvények értelmében, akiknek haladó, jelentős szerepe volt a magyar történelemben. (folyt.)
1989. július 21., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|