|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ első közgyűlése
"- Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő
közgyűléstől?
- Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a
társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen
lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom
minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért
meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait,
a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az
MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban,
amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az
érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik
nem lesz szavazati joguk."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése (5. rész)
|
Nagy baj származna abból, ha az előre kialakított menetrendet szem előtt tartva sietség, kapkodás, esetleg kierőszakolt döntés jellemezné az alkotmányozási tevékenységünket. A koncepció, illetve a törvénytervezet akkor készül el, amikor a közmegegyezés nagyjából kialakítható; a tervezet ekkor terjeszthető elő a Parlamentben. Fejti György ezt követően néhány alkotmány-fejezethez mondott szóbeli kiegészítést. A társadalmi-politikai-gazdasági renddel összefüggő, igen nagy fontosságu fejezettel kapcsolatban kijelentette: az államhatalom eredetéről alapelvként kell rögzíteni a népfelség elvét. Vagyis azt, hogy minden hatalom kizárólagos forrása és birtokosa a nép, amely ezt a hatalmat részben közvetlenül, például a népszavazás vagy a népi kezdeményezés intézménye révén, részben pedig az államszervezet útján gyakorolja. Az államhatalom gyakorlásának elveként indokolt rögziteni a hatalmi ágak elválasztásának az elvét. Ennek értelmében a különböző hatalmi ágak - így az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Minisztertanács, a közigazgatási végrehajtó hatalom, az Alkotmánybíróság, a bírósági szervezet, és a helyi önkormányzat - külön-külön önálló hatalmi ágat képeznek, jól definiált és a korábbiaknál lényegesen pontosabban meghatározott feladatokkal és egymás kölcsönös korlátaiként is müködnek. Ennek az érvényesüléséhez azonban ki kell mondani a különböző hatalmi ágak közötti hatáskör-elvonás tilalmának az elvét. Az állam és a társdalom kapcsolatáról szóló fejezetrészben célszerü alapvető elvként deklarálni, hogy a társadalom tagjainak az önkormányzat alakításához való joga nem korlátozható. Meghatározó jelentőségü tétel a jogegyenlőség is, amely magában hordozza a törvény előtti egyenlőséget, az előnyös és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, valamint a tulajdonformák tekintetében a szektorsemlegesség elvét. Indokolt rögzíteni, hogy a társadalom célja és az állam feladata az esélykülönbségek mérséklése, és hogy ennek érdekében az államnak megkülönböztetett figyelmet kell fordítania a hátrányos helyzetü csoportok, személyek támogatására, az elmaradott térségek fejlesztésére. (folyt.köv.)
1989. február 20., hétfő 16:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jelenleg elhangzott műsorban Pécsi Ildikót láttam, amelyben nagymama, vagyis a leendő nagymama szerepéről énekelt. Szeretném neki elmondani, ha át tudják adni, én nagymama vagyok 43 évesen, nagyon boldog nagymama, és kivánom neki, hogy a közeljövőben neki is sikerüljön ugyanolyan boldognak lenni. A férjem fél éve veszítettem el, egyedül maradtam, egy kicsi leány unokám van Julcsinak hívják és boldog és igazán ugyanúgy ahogy ő kívánja, ugyanolyan boldogsággal, ugyanolyan szépséggel teli életet kívánok neki és sose kivánom azt, hogy maradjon úgy egyedül, ahogy 25 évi házasság után maradtam én egyedül."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|