|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki kerekasztal a Jurta Színházban
|
(Gadó György) München, 1989. május 2. (SZER, Magyar híradó) - Azt a kárt, amit az MSZMP - és előde: az MDP - 40 éven át okozott, természetesen nem lehet egyik napról a másikra jóvátenni. A mikéntjéről azonban már legalább beszélni lehet. Ezt tették a tegnapi május elseje alkalmából összeült kerekasztal résztvevői is a Jurta Színházban, ahol jelen volt Gadó György is: - Délután negyed ötkor az ellenzéki kerekasztal képviselői elfoglalták helyüket együttesen a színpadon felállított asztalnál, hogy elkezdődjék a szabad fórum, vagyis kapásból válaszoljanak a közönség kérdéseire. Az ellenzéki kerekasztal létrejötte az utóbbi hónapok legfontosabb belpolitikai eseménye. Mérföldkő - mondta bevezetőjében Kónya Imre a Független Jogász Fórum képviselője, majd így folytatta: nem az ország mai vezetőinek személyi alkalmatlanságáról van csupán szó, hanem arról, hogy lehetetlennek bizonyult a szocializmus jelszavával indított történelmi vállalkozás. A politikai intézmények gyökeres átalakítása nem jelenthet kevesebbet, mint rendszerváltozást. Enélkül nem lehet megállítani a gazdaság további hanyatlását. A változás feltételeit azonban nem szabad a nép feje fölött kialkudni, szabad választásokra van szükség. Ehhez pedig meg kell erősödniük a független ellenzéki szervezeteknek. Az ellenzéki kerekasztal célja és feladata, hogy a szabad választásokat politikailag előkészítse, és egységes fellépéssel egyezségre szorítsa a kormányzatot a választás előzményeit és lebonyolítását illetően. Kétoldalú tárgyalásokat akarunk, melyekben az egyik oldalon a hatalmat ma kizárólagosan birtokló MSZMP, a másik oldalon a független politikai szervezetek egységfrontja vesz részt. Az ellenzéki kerekasztalnak tehát nem feladata olyan kormányzati problémák megvitatása, vagy előterjesztése, amelyekkel majd a szabad választások után felálló' kormánynak kell foglalkoznia. Az ellenzéki kerekasztal létrejötte, az ellenzék egysége kedvezően hatott az egész társadalomra - állapította meg Kónya. Felgyorsult a független társadalom önszerveződése, sorra jönnek létre a helyi ellenzéki kerekasztalok. Ezután a közönség kapott szót. Több kérdés érintette a választásokat, amelyek időpontját illetően többen hangsúlyozták, hogy bár az ellenzéknek nincs mit félnie a választások előrehozatalától sem, mégis jogos követelése, hogy annyi időt kaphasson, amelyikben a társadalom megismerheti az ellenzéki pártokat, szervezeteket. Lezsák Sándor a Magyar Demokrata Fórum részéről kijelentette: noha az események felgyorsultak, az MDF kész későbbre halasztani az alkotmányozás folyamatát, nem ragaszkodik tehát többé ahhoz, hogy előbb alkotmányozó nemzetgyűlést válasszunk rövidebb időre szóló megbízatással. Abban teljes a kerekasztal résztvevőinek az egyetértése - tette hozzá ehhez Kónya Imre - hogy a mai országgyűlés nem alkotmányozhat. Egyetértés áll fenn abban is, hogy az elkövetkező választások technikailag speciális megoldást igényelnek. Itt arra utalt, hogy egyes szervezetek a listás, más pártok vagy szervezetek a (...) jelölés, illetőleg választási rendszer mellett emeltek korábban szót. Minden valószínűség szerint a két módszernek valami kombinációja lesz szükséges. Többen érdeklődtek az ellenzéknek a reformkommunistákkal kapcsolatos álláspontja felől. A szociáldemokrata Ruttner György kívánatosnak mondotta, hogy az MSZMP-ben tiszta helyzet álljon elő. A Magyar Néppárt képviseletében Varga Csaba úgy fogalmazott, hogy a sztálinisták leszakadását, kiválását a pártból üdvözölni lehetne. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében Magyar Bálint hangsúlyozta: az ellenzéki kerekasztal az MSZMP-vel akar tárgyalni, nem annak valamelyik szárnyával. Nem kacsingatunk egyik pártbeli csoportra sem, mégis leszögezzük: a reformszárny történelmi feladata, hogy győzzön a párton belül, és olyan valódi tárgyalópartnerré tegye az MSZMP-t, hogy az kész legyen a becsületes alkura - és ne kívánjon fegyverrel fellépni a társadalom ellen. Lezsák Sándor azt hangoztatta, hogy a Demokrata Fórum kezdetben azért vonakodott az ellenzéki kerekasztal résztvevőjeként tárgyalni a hatalommal, mert nem bízott abban, hogy a kommunista párt szavahihető partner. Ma is azt vallja - Márai Sándor jeligéjével - hogy tárgyalni igen, barátkozni nem. A reformszárny lőtt lábú madár - tette hozzá Lezsák. Befejezésül még csak azt, amivel kezdenem kellett volna az egész tudósítást, ugyanis az ellenzéki kerekasztal fóruma egy lengyel delegátus felszólalásával kezdődött. Megjelent a Jurta Színházban a Szolidaritás küldötte: Krysztof Sliwinski, akit hatalmas tapssal köszöntött az egybegyűlt közönség. Ez volt az első alkalom, hogy a magyar nyilvánosság előtt a független, szabad lengyel szakszervezet küldötte - immár legálisan és nyíltan - léphetett fel. Sliwinski elmondta miben állott a hosszas tárgyalások után kialkudott lengyel kompromisszum. A közönség megértéssel és nagy érdeklődéssel hallgatta fejtegetéseit. Arra azonban a magyar ellenzék nem vállalkozik, hogy lengyel mintájú alkut kössön a hatalommal. Arról szó sem lehet - fejtegették a fórum képviseletében hozzászólók -, hogy előre kialkudott választási eredményt fogadjunk el. Ragaszkodunk a szabad választásokhoz. Az ellenzéki fórum befejezése után a Jurta Színházban egybegyűlt közönség független politikai csoportosulások és szervezetek további képviselőit hallgatta meg. +++
1989. május 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|