|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Az ÉS cikke Kádárról - Eörsi-nyilatkozat
|
München, 1989. február 4. (SZER, Világhíradó) - Az Élet és Irodalom Kádár-cikkéről kikértük Eörsi István író véleményét. Sajnos, mint hallani fogják: a budapesti telefonvonal minősége olyan rossz, hogy nyilatkozatának beolvasására kellett rászánni magunkat. - Tamás István cikkének az a nagy jelentősége, hogy szóvá tette azt, ami mindenkiben benne motoszkál, és felvetett olyan kérdéseket, amelyeket mindenki tud. Mármost arról vitázni, hogy Kádár János 56-ban az igazat mondta-e vagy sem; hogy hol, és mikor szegte meg a szavát, nem is érdemes, mert az ő magatartásának a megítélése nem kíván sem elemzést, sem különösebb éleselméjűséget. Amikor mostanában hallgatom a Pozsgay-nyilatkozatról szóló vitákat, Grósz Károly például azt mondja: nem ismer olyan dokumentumot, amely újabb tényeket tárna föl. Mindig az az ember jut eszembe, aki azt mondja az állatról, hogy ez elefánt, mert megszámláltam a vörös vérsejtjeit. Az ember onnan látja egy elefántról, hogy elefánt, mert agyara van, meg ormánya. Éppen így tudja az ember Kádár Jánosról is, hogy feltétlenül hazudott, amikor amnesztiát ígért - nem csak Nagy Imre ügyében, hanem mások ügyében is. Az ember tudja, hogy egész 56-os magatartása - november 1-sejei eltűnésétől kezdve - szörnyű hazugságok gyűjteménye volt. Számomra nem az a kérdés most már, hogy miként kell őt, és 56-os korszakát értékelni - ez a napnál világosabb. Számomra az a nagy kérdés, hogy miként bírta az egész magyar társadalom ezt a tudását - ezt a nyilvánvaló tudását - több mint harminc éven át elnyelni. Mégpedig nemcsak úgy elnyelni, hogy nem beszélt róla - hiszen nem is volt. mód rá nyilvánosan beszélni, legföljebb csak az utóbbi években, szamizdatban - hanem lelkileg is elnyelni. Itt van Tamás István, aki ezt a kitűnő cikket írta -, ő tudomásom szerint a Népszabadság publicistája volt évtizedeken át, talán most is az. Semmiféle rosszat nem tudok róla mondani - tehát igazán nem szemrehányásból említem ezt - csak pszichológiai rejtély számomra, hogy hogyan tudott mindannak a tudatában, amit most csak megpendít, - ki sem tálal csak megpendít - évtizedeken át a Népszabadság publicistája lenni. Ezt a kérdést az egész magyar értelmiségre vonatkoztatva föl tudnám tenni. Ezt tartom egész legújabbkori történelmünk egyik legnagyobb témájának. Ami a cikket magát illeti: úgy hiszem egy tabut megtört. Mindenki suttogta, hogy most már erről szólni kellene. Nem volt szinte egyetlenegy olyan politikai beszélgetés sem, ahol valamilyen formában Kádár János 56-os szereplése, későbbi szerepe és ennek stilizálása föl ne merült volna. Tamás Istvánnak valóban nagy érdeme, hogy ezeket a kérdéseket a nyilvánosság előtt föltette. Miért hazudott Kádár abban az időben, miért nem beszél még ma sem a valóságos történelmi eseményekről? Ezek után valószínűleg folytatódni fog ezeknek a kérdéseknek a nyilvános föltevése, mint ahogy az is nagyon valószínű, hogy Kádár János egy szót sem szól továbbra sem. A legfontosabb következménye ennek a cikknek az lesz - mivel Kádárnak még mindig van egy jelentős tábora, amely a Kádár nevéhez fűződő kellemetlen tényekről nem akar tudomást venni - hogy amennyiben ez a téma folytatódik, és ekörül a kérdések sűrűsödnek, akkor ez a tábor éppolyan kellemetlen helyzetbe kerül, mint - mondjuk: mutatis mutandis - az a sokkal nagyobb, és sokkal elszántabb tábor, amelyik nagyon hosszú időn át próbálta Sztálin bűneit nem tudomásul venni. Ezzel nem akarom ezt a két személyt összehasonlítani, mert már csak méretben sem hasonlíthatók össze. Nem csak azért, mert Sztálinnak sokkal több embert állt módjában elpusztítani, hanem mert a két személyiség mérete sem hasonlítható össze. A lényeg tehát, nem ez, hanem az, hogy idő múlva lehetetlenné válik Kádár idealizálása. Emlékszem rá, hogy egyik vezető reformértelmiségünk - tapintatból nem mondom ki a nevét, ismert, kiváló ember -, 15 évvel ezelőtt azt mondta nekem egy kiránduláson, hogy: Kádár történelmi személye csak Deák Ferencéhez mérhető. Amire akkor azt válaszoltam, hogy: no-no, Deák Ferenc azért nem végezte el Haynau és Bach munkáját is, nem beszélve arról, hogy a kiegyezés feladatát is sokkal magasabb szinten oldotta meg. Akkor ez az ember rám nézett, és lehetett látni, hogy javíthatatlannak tart. Pedig ő is nyilvánvalóan tudta azokat a hazugságokat és szörnyűségeket, amelyeket most Tamás István cikke távolról, vagy csak éppen hozzávetőlegesen érint. Tudta, de elnyelte. Biztos vagyok benne, hogy mind a mai napig nagyon sokan vannak, akik ezekről a dolgokról egyszerűen nem akarnak tudomást venni. Ezért nagyon fontos ez a cikk - és a további vita is, ami ehhez fog kapcsolódni. Eörsi István író a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagja beszélt Budapestről. +++
1989. február 4., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|