|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Pohárköszöntők (4. rész) - Thatcher
|
Az Európai Közösséghez való csatlakozással összefüggésben a brit kormányfő kiemelte: a társulási egyezmények már megszülettek, Magyarországnak azonban ennél többre van szüksége, arra, hogy teljes jogú taggá váljon egy olyan Európai Közösségben, amelyen belül mindegyik ország meg tudja őrizni hagyományait és nemzetiségét. Ezt az ajánlatot nyíltan és nemeslelkűen le kell tenni az asztalra - jelentette ki. Az európai védelmi intézkedésekkel összefüggésben úgy fogalmazott: fenn kell tartani a stabilitást e nagy események kibontakozása közben, és tovább kell munkálkodni egy olyan Európa megteremtése érdekében, amely békés, demokratikus és benne a törvénye rend uralkodik.
- Ezekben a nehéz és kényes időkben boldog lehet a magyar nép, hogy egy olyan miniszterelnöke van, aki megadja az irányt, amelyben a nemzet eljuthat a jólétbe és arra a helyre Európában, amelyet Magyarország nagyszerű történelme és népének adottságai alapján joggal megérdemel - jelentette ki Margaret Thatcher, s meggyőződését fejezte ki, hogy az folyamat, amelyben a szabadság, most utat talált magának Európa minden részébe és a Szovjetunióba, s amely folyamatban Magyarország élen járt, a továbbiakban sem szakad meg, demokratikus nagy szövetségben egyesíti Európa két részét. Végül a magyar nép békés, gazdag jövőjére, az országaink közötti baráti viszonyra emelte poharát. (MTI)
1990. szeptember 18., kedd 20:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|