|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
A Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülése (1. rész)
|
1990. augusztus 27., hétfő - Ma minden olyan művészeti
kezdmeményezés feltétlenül hasznos, amelyből kicsendül az aggodalom
az emberiség, ezen belül a magyarság jövőjőért. Mivel a magyar
Nemzeti Színház a klasszikus magyar és külföldi drámák bemutató
fóruma, kiemelten fontos szerepet vállal a nemzeti azonosságtudat
kialakításában és ápolásában, az Európában elfoglalt helyünk,
kulturális gyökereink tudatossá tételével - hangsúlyozta egyebek
között Csiszár Imre igazgató-főrendező a Nemzeti Színház hétfői
évadnyitó társulati ülésén. Hozzáfűzte: ahhoz, hogy a színház ezen
feladatának eleget tegyen, szeretne kapcsolatot találni a
határainkon túli magyar színházakkal. Szeretnék, ha bemutatkozhatna
a magyar fővárosban a komáromi, az erdélyi, az újvidéki színház.
Ugyancsak kívánatos kontaktust teremteni a bécsi, a prágai, valamint
olasz és francia színházakkal.
Az évadot kezdő társulati ülésen az igazgató ismertette az évad műsortervét, megjegyezve: a bemutatók közül hármat a nyáron már megismerhettek az érdeklődők. Így a Karmelita udvaron Lousburg-Doncon-Bernh Godspell című darabját, Iglódi István rendezésében, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét, Csiszár Imre rendezésében, valamint a Gyulai Várszínházban Márai Sándor A kassai polgárok-ját, amelyet Sík Ferenc állított színpadra. Az első darabot a Várszínházban szeptember 29-én mutatják be, az utóbbi Nemzeti Színházbeli premierje szeptember 28-án lesz. Az évadot pedig Vörösmarty Csongor és Tündéje nyitja a Nemzeti Színház Hevesi Sándor téri épületében szeptember 21-én, a magyar dráma ünnepén. Október 19-én mutatják be Remenyik Zsigmond Kard és kocka című romantikus színművét Ivánka Csaba rendezésében. A nagyszínház decemberi premierje Beaumarchais Figaro házassága, amelyet Iglódi István visz színre. Még egy bemutatót terveznek a nagyszínházban, Ibsen Peer Gyntjét március 15-én adják elő. A Várszínházban kerül színre G.B. Shaw Sosem lehet tudnija, Csiszár Imre rendezésében, november 22-i bemutatóval. Februárban kerül a közönség elé a Várban Dosztojevszkij Karamazov testvérek című művének kamara változata, amelyet Taub János rendez. Az évad utolsó bemutatója Tersánszky Józsi Jenő komédiája A kegyelmes asszony portréja, Szőke István színpadra állításában. (folyt.köv.)
1990. augusztus 27., hétfő 14:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|