|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP korszerű, demokratikus ellenzéki munkáspárt -
Sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. május 27., vasárnap - Az MSZMP Központi Bizottsága
szombaton tartott ülésén elhatárolta magát számos konzervatív
politikai nézettől, ezzel előmozdította a párt új politikai
arculatának kialakítását - tájékoztatta a sajtó képviselőit Thürmer
Gyula, a párt elnöke vasárnap, a szervezet székházában.
Elmondta: a testület megerősítette a párt XIV. kongresszusának tavaly decemberben elfogadott irányvonalát. Hitet tett amellett, hogy korszerű, demokratikus ellenzéki munkáspártként kell működnie. Azt tapasztalják - mondotta az elnök -, hogy a párt iránt növekszik az érdeklődés mind hazánkban, mind külföldön. A munkáspárt a Parlamenten kívüli ellenzéki pártok közül a legerősebb, ezért a magyar belpolitikai élet számottevő tényezője.
A Központi Bizottság úgy véli: őszintén szembe kell nézni a párt múltjával, az utóbbi esztendők gyakorlatával. Az ülésen elhatárolódtak azoktól a nézetektől, amelyek az 1988 májusi pártértekezletet jobboldali fordulat előkészítésének tekintették. Megerősítették azt a felfogást, hogy a szocializmus reformja demokratikus, humánus arculatának erősítése nélkül nem hozhat igazán működő közösségi társadalmat. Elhatárolódtak azoktól a nézetektől, amelyek szerint megtörtént a kapitalizmus teljes visszaállítása. A KB úgy ítéli meg, hogy átmeneti időszak tanúi vagyunk, a jobboldali politikai fordulat nyomán megkezdődött a tőkés pozíciók erősödése a Parlamentben, a kormányban, az államapparátusban, de még hátravannak a helyi választások. Tehát még nem beszélhetünk arról, hogy létrejöttek a tőkés társadalmi rendszer alapjai. A testület úgy ítélte meg: a következő időszakban jelentős politikai és gazdasági változások várhatók. Az infláció, a munkanélküliség, a dolgozók helyzetének romlása felkelti az érdeklődést a baloldali pártok iránt.
A Központi Bizottság elhatárolta magát azoktól a nézetektől is, amelyek szerint a pártnak ,,katonás szervezetnek,, kell lennie, legyen kicsi, de elvei legyenek tiszták. A mi véleményünk - hangsúlyozta Thürmer Gyula - az MSZMP-nek demokratikus munkáspártnak kell lennie, amelynek elvei szilárdak, politikája azonban rendkívül rugalmas, és nyitott a társadalom mindegyik rétege iránt. (folyt. köv.)
1990. május 27., vasárnap 12:41
|
Vissza »
|
|
Az MSZMP korszerű, demokratikus ellenzéki munkáspárt -
Sajtótájékoztató (2. rész)
|
Az MSZMP nem a szociáldemokrácia irányába halad, mert a szociáldemokrácia elfogadja a tőkés viszonyokat, azt vallja: minél többet sajátítanak ki a tőkés profitjából, annál jobban élnek a munkások. A kommunista, szocialista felfogás szerint, ha a dolgozók nagy többségének a kezében van a politikai hatalom, azt tudatosan felhasználhatja saját helyzetének javítására, a termelőerők fejlesztésére - mondotta az elnök, újságírók kérdéseire válaszolva. Elmondta: megítélésük szerint a szavazástól távolmaradók nagy száma azt igazolja, hogy a mai kormány nem a társadalom többségének kormánya, nem fejezi ki a magyar nép többségének véleményét.
Az MSZMP Központi Bizottsága kifejezte bizalmát a titkárság iránt. Személyi kérdésben is döntött: Maróti Imrét és Dóczé Kálmánt, a KB titkárát kérésükre felmentette valamennyi párttisztsége alól. Ez a személyi változás hozzájárult a párt megújulásához.
Thürmer Gyula elmondta azt is, hogy a KB képviseletében szombaton megkoszorúzta Kádár János sírját, születésének 78. évfordulója alkalmából. Ez alkalommal hangsúlyozta: a munkáspárt vállalja Kádár János örökségét, annak legjobb értékeit magáénak vallja. Szólt arról is, hogy a párt megújulásának fontos eleme az ifjúsági szervezet megteremtése. A budapesti ifjúsági tagozatok vasárnapi fóruma is ezt szolgálja. Az ifjúsági tagozatok munkája lendületet adhat a párt belső fejlődésének, megteremtheti ifjúsági szervezetük létrehozásának feltételeit.
Az MSZMP KB üdvözölte a Magyar Szocialista Párt kongresszusát - mondotta Thürmer Gyula. Táviratukban kifejezték azt a reményüket, hogy a kongresszus hozzájárul az MSZMP baloldali jellegének erősödéséhez, fontos állomás lehet a magyar baloldali erők közeledésében. (MTI)
1990. május 27., vasárnap 12:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1014 sz. hírre
|
A mai mtib1014 sz. Az MSZMP korszerű, demokratikus ellenzéki munkáspárt - Sajtótájékoztató (2. rész) című hírünk utolsó bek. 3. sorában a név helyesen: MSZP ---- (MTI)
1990. május 27., vasárnap 14:42
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|