|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ Gál Zoltán leváltását követeli (1. rész)
|
1990. március 1., csütörtök - A Szabad Demokraták Szövetsége
a márciusi parlamenti választások tisztaságát, sőt épségét fenyegető
lépésnek tekinti, hogy a Belügyminisztérium a
szavazat-összeszámlálással megbízott Állami Népességnyilvántartó
Hivatalnak felmondva, saját hatáskörébe vonta a választások
technikai lebonyolítását - mondta Haraszti Miklós ügyvivő az SZDSZ
csütörtöki sajtóértekezletén, a Kossuth Klubban.
A sajtótájékoztatón jelen voltak az ÁNH munkatársai, akik közölték: a szavazat-összeszámlálásra kötött szerződést a BM bontotta fel. Cáfolták és megalapozatlannak minősítették a BM illetékeseinek azon állítását, miszerint az ÁNH által kidolgozott rendszer lehetővé tenné, hogy mások hozzáférhessenek az adatokhoz. Mint elmondták, az ÁNH szakemberei a szavazat-összeszámlálás rendszerét a nemzeti kerekasztalnál kötött megállapodás elveit figyelembe véve dolgozták ki. Az adatgyűjtés és -továbbítás védelmére háromszoros ellenőrzési módszert alakítottak ki, sőt arra is gondoltak, hogy a rendszer kialakításában részvevők se tudjanak ,,belenyúlni,, a rendszerbe.
Horváth Ferenc, az ÁNH választási irodájának vezetője hangsúlyozta: a rendszer két lényeges elvre épült. Egyrészt egy zártláncú adatgyűjtésre és -továbbításra, ami kizárt volna bármiféle külső beavatkozást. Másrészt arra, hogy minden, jogilag és informatikailag ellenőrzött adat, amely a rendszerbe bekerült, a választójogi törvénynek megfelelően azonnal a legteljesebb nyilvánosság elé juthasson.
Farkas Lajos, a rendszer kidolgozója kiemelte: a készítők gondoskodtak az esetleges komputervírusok kiszűréséről is. Ugyancsak a rendszer része volt a mandátumkiválasztási eljárás, amelynek szabályait a törvénynek megfelelően fordították le számítógépes nyelvre. Az ehhez szükséges állásfoglalásokat egyébként a BM Választási Irodájától csak többszöri sürgetésre kapták meg. A rendszerbe az adatok ott kerültek volna be - az egyéni, a területi választókerületekben és az Országos Választási Bizottságnál -, ahol az jogilag indokolt. Az ilyen jellegű adatfeldolgozás biztosítaná, hogy a szavazatszámláló bizottságok munkájának befejeződéséig jogilag és számszakilag pontos adatokat vigyenek be a rendszerbe, ahol ezek többszörös számítástechnikai védőgyűrűbe kerülnének. (folyt. köv.)
1990. március 1., csütörtök 19:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|