|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Románia - Fazekas János
|
Bukarest, 1990. február 18. vasárnap (MTI-TUD) - Sütő András
erdélyi magyar író két esztendővel ezelőtti 60. születésnapjáról
akkortájt csak zárt körben emlékezhettek meg. Ezek között volt
Domokos Géza, Demény Lajos, Gálfalvi Zsolt és Méliusz József is. A
köszöntőt Fazekas János tartotta, az erdélyi magyarság egyik
kiemelkedő személyisége, akit Ceausescu még 1982-ben félreállított a
vezetésből. A szűk körben elmondott pohárköszöntőt a romániai Magyar
Szó vasárnapi száma ismerteti ,,Dokumentum,, című rovatában.
Fazekas János köszöntője politikai vádirat volt a diktatúra rendszere ellen. ,,A nagyhatalmak által Párizsban rögzített elv, mely szerint a nemzetiségi kérdés minden állam belügye, ma már tarthatatlan. A kérdés rég átlépte az egyes országok határait és a nemzetközi politika porondjára lépett, nem csak azért, mert nemzetek és nemzetiségek viszonyát illeti az egyes államokon belül és így nemzeti közösségek közötti viszony és nem csupán azért, mert a világon több olyan anyanemzet létezik, amelynek részei a nemzeti határokon kívül élnek és lényegesen befolyásolják az anyanemzetek közéletét, hanem azért is, mert a nemzetiségi jogfosztás instabilitást táplál a nemzetközi életben, a világbékére nézve veszélyes mozzanatot hordoz.,,
Különösen jelentős a történelmi jellegű emlékiratnak az a része, amely a romániai magyarság és a magyar nemzet közti viszonyt értelmezi. ,,Ha a valóságnak megfelelően akarjuk a magyar nemzetiség fogalmát körülírni, először is szükséges leszögezni, hogy ez a magyar nemzet szerves része. Ilyen ez a magyar nemzetiség Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, a Szovjetunióban és Ausztriában. A fogalomzavarok az ideológiában, az elméletben súlyos veszélyt jelentenek a politikára is. Éppen ezért évtizedek óta mindent igyekeztem megtenni, hogy hozzájáruljak a magyar nemzetiség ismérveinek a tisztázásához. A társadalmi és nemzeti homogenizálás ideológiai és politikai elvének meghirdetése csaknem két évtizeddel ezelőtt sürgette, hogy meghatározzuk, kik vagyunk, hol a helyünk a gyorsan átalakuló világban, milyen a viszonyunk és milyen legyen ez a viszony anyanemzetünkkel - a magyar nemzettel. Vitáink eredményeként jutottunk arra a közös véleményre, hogy a romániai magyar nemzetiség az a történelmileg kialakult tartós emberi közösség, amelynek közös az etnikai származása a magyar nemzettel, közös a nemzeti nyelve és kultúrája,,. +++
1990. február 18., vasárnap 17:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|