|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
- Kongresszus előtt az MSZMP - 9. folyt.
|
Na most, mint ahogy az MSZMP eddig sokszor bebizonyította, hogy a programja később egyáltalán nem kötelezi -, hát félő, hogy ezzel is az lesz a helyzet. Úgyhogy én nem vagyok igazán hajlandó nagyon nagy figyelmet szentelni ennek a programnak és messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy ez mit helyez kilátásba és mit nem. Még mindig ennél a kérdésnél időzve egy pillanatig: azt mondanám, hogy van szerencséje az MSZMP-nek ebben a válságmenedzselési ügyben egy Németh Miklós miniszterelnökkel, akiről kevesen gondolták volna akkor, amikor Grósz Károly örökébe lépett - én sem gondoltam róla -, hogy egy olyan karakterű miniszterelnök lesz, mint amilyenné kinőtte magát. Tehát én azt hiszem, hogy Németh Miklóssal - a személlyel - elég jól el lehet adni egyféle politikát, amennyire az MSZMP-nek egyáltalán lehetősége van a politikája eladására. A lehetőségeken belül Németh Miklós ezt jól csinálja. Na most ugye kérdezed - és ez a kérdésnek a másik és sokkal nehezebb része -, hogy ugyan vajon ezek az ellentétek, amelyek személye köré csoportosuló tagság nézeteit jelentik, hogy ezek szakadáshoz vezetnek-e? Én azt mondanám, hogy miután - nem hiszem, hogy titkot árulok el - nem vagyok az MSZMP-nek igazi drukkere a következő választásokon - én nem bánnám, hogyha az MSZMP megmaradna egypártnak, és akkor eléggé biztosra venném, hogy nagyon rossz eredményt érne el a választásokon. Na most a nagyon rosszat én nem úgy értem, mint a lengyelországi szenátusi választást, hanem úgy, hogy 20-30 százalék körül marad. Ha viszont az MSZMP kettéoszlik - tehát leválik róla, és mostmár Hamburger Mihály jó szándékú kioktatása után nagyon óvatosan bánok ezzel a konzervatív és haladó vagy reformer kifejezéssel, de mindenesetre akárhova tesszük, akárhogy nevezzük ezt a két csoportot, leválik róla az egyik, amelyik nehéz, és amelyik betonfejű ilyen vagy olyan okból - akkor felszabadulnak azok a reformkörökbe tömörült erők, amelyek egyfajta, - ahogy Pozsgay Imre mondta - nyugati szocialista-szociáldemokrata politikát akarnak megvalósítani, és ezek valóban nagyon nehéz és komoly ellenfelei lehetnek a demokratikus pártoknak. (folyt.)
1989. szeptember 7., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|