|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós a Hazafias Népfront ügyvezető elnökségének ülésén (3. rész)
|
Végezetül Németh Miklós tájékoztatta a népfront vezetőit a múlt heti Bush-látogatásról, az elnökkel folytatott tárgyalásokról. Összegzésképpen elmondta: George Bush személyében szavahihető és szavát tartó reálpolitikust ismert meg, olyan embert, aki nem az Egyesült Államok gazdasági vagy politikai berendezkedését akarja propagálni, másokra erőltetni, s akinek fontos Kelet-Európa biztonsága és stabilitása. A miniszterelnök nagy figyelemmel kísért, csaknem másfél órós felszólalását követően az ügyvezető elnökség tagjai ismertették a Hazafias Népfronttal kapcsolatos elképzeléseiket, illetve kifejtették nézeteiket a gazdasági, politikai élet egy-egy részterületéről. A kormányfő nézetével összecsengő, egyöntetű véleményként fogalmazták meg: a Hazafias Népfront kiegyenlítő szerepet tölthet be a pártok között és a pártpolitikai csatározások közepette. Elhangzott az is, hogy a népfrontot a nemzeti karakterre kell építeni, a mozgalomban a nemzeti jelleget kell hangsúlyossabban képviselni. Többen is megfogalmazták azt az észrevételüket, miszerint a kormányzat nem képes a maga munkastílusát úgymond ,,lefelé vinni,, , azaz az alsóbb igazgatási szinteken is érvényesíteni. Ez nagyon is érzékelhető kedvezőtlen hatásaiban némely helyi, megyei tanácsi vezetésnél. A hozzászólók sürgették - s ezzel Németh Miklós is egyetértett -, hogy mihamarabb legyenek meg a parlamenti és helyhatósági választások. Érveik közt elsősorban az szerepelt: az új választások utáni kormány, parlament és intézményeik legitimitását már nem lehetne lépten-nyomon megkérdőjelezni. (MTI)
1989. július 17., hétfő 17:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|