|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
A pártelnökség tagjainak nyilatkozata (6. rész)
|
Pozsgay Imre: Az alapkérdés a régi modell elvetése, s ebben közösség van az elnökségen belül. Ami azt is jelenti, hogy az az áramlat nincs közöttünk, amelyik ma is proletárdikatatúrát hírdet, amelyik ma is anakronisztikus rég túlélt szervezeti formák között egyfajta kegyeskedő és felsőbbséges alapon képzeli el a társadalom irányítását. - Önök között nincs, de a pártban ott van. Pozsgay Imre: A pártban ott van, de itt nincs. Viszont a párt programja, ha kialakul, akkor az lesz a választóvonal ennek a döntésnek a meghozatalában, és én hiszem, hogy a magyar párttagság nagy többsége, amelyik azért reformeszméken nevelkedett az elmúlt 20-30 esztendőben, képes megérteni ennek a fordulatnak a jelentőségét, sőt, hogy ez megtörténhetett, azért ennek a hátterében ott az a többség, amelyik így akarta. A másik, hogy az MSZMP azzal, hogy a modellváltásban részt vesz és a fordulatot maga készítette elő, igazából kezdeményező volt, hogy önmagát is egyfajta népi megmérettetésnek tegye ki, legitimációját, működésének törvényességét a néptől kívánja származtatni, míg korábban mindig csak teoretikus elméleti küldetéstudatból próbálta ezt valahogy meghatározni, és ennek óriási a politikai jelentősége, s ha ezt elfogadjuk - márpedig itt mi négyen ezt elfogadjuk -, akkor ez nagyon nagy jelentőségű egységteremtő erő. Nyers Rezső: Én még hozzátennék két dolgot. Az egyik az, hogy az MSZMP a maga szerepét a nemzet felemelésében továbbra is alapvető fontosságúnak tartja, szocialista értékekre szüksége van ennek az országnak a kibontakozáshoz, ugyanakkor nem tekintjük kizárólagosnak az igazságainkat. Tudjuk, hogy ezeket újra kell gondolni, újra kell fogalmazni, és tudjuk, hogy másoknak is vannak igazságaik az országban. Összefogunk most azokkal, akik polgári értékeket, szabadságjogokat akarnak elsősorban érvényre juttatni, és itt utitársak lettünk ezekkel az erőkkel. És mindaddig, amíg a demokrácia ki nem teljesedik, addig utitársak leszünk. A második, amit szeretnék mondani, vagy harmadik ugye a mostani tanulságok közül, hogy történelmi múltunk nincs teljesen tisztázva, de én szerintem nagy részét sikerült úgy tisztázni, hogy van egy közös nevezőnk a múlt megítélésében. (folyt.köv.)
1989. június 25., vasárnap 21:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|