|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (48. rész)
|
Gyuricza László (Veszprém m., 5. vk.), az MSZMP Veszprém Megyei --------------- Bizottságának első titkára a honvédelmi bizottság előadójaként a jelenlegi törvénymódosítás lehetőségét két körülmény szerencsés egybeesésének tudta be. Mint mondotta: a törvénymódosítást egyfelől a környező világ katonai erőpolitikájának változása, másfelől a társadalmi demokratizálás igényei tették lehetővé. Hangsúlyozta: a nemzetközi katonapolitika kedvező irányba mozdult el, s ez a belföldi katonapolitikában is régen várt mozgásokat indított el. Többek közt ebbe az irányba mutat, hogy a katonai vezetés jelenleg egy haderőreformon munkálkodik, lehetővé téve a Magyar Néphadsereg teljesen védelmi jellegűvé tételét. Pozitívum az is, hogy belátható időn belül jelentős fegyverzetcsökkentésre van esély. Mindez szerencsés esetben elvezethet a honvédelmi törvény teljes átdolgozásáig. A polgári szolgálatot lehetővé tevő törvénymódosításra térve a bizottsági előadó elmondotta: e szolgálati formára bizonyított lelkiismereti ok esetén van lehetőség. A lelkiismereti okot - jobb híján - egy bizottság vizsgálja és állapítja meg. A továbbiakban tájékoztatásul azt is elmondta: a polgári szolgálatot egészségügyi vagy szociális munkavégzéssel kell teljesíteni, mégpedig olyan intézménynél vagy szervezetnél, amely nem nyereségérdekelt és közhasznú feladatokat lát el. Ezt követően a bizottsági viták során elhangzott véleményeket, javaslatokat ismertette. Mint elmondta: sokat vitatott pont volt - amelyben végül is egyetértésre jutottak a képviselők -, hogy a polgári szolgálat ne csupán helyettesítője legyen a katonai szolgálatnak, hanem a haza védelmének egyik módozata. Ugyancsak kérdéses volt a lelkiismereti ok fennállását vizsgáló bizottság összetétele és működése. Végül az a nézet kapott többséget, amely szerint a vizsgáló bizottságban a honvédelmi, illetve állami, igazgatási szervek illetékessége elfogadható. Ennek jegyében a bizottságban a Magyar Néphadsereget egy megbízott képviseli. Vita tárgya volt továbbá az is, hogy a már esküt tett tartalékosok számára lehetővé tegyék-e a polgári szolgálatot. Végül ez a javaslat is beépűlt az előterjesztésbe. Gyuricza László elmondotta: a legtöbb észrevétel és javaslat - nemcsak a bizottsági tagoktól, hanem különböző társadalmi szervezetektől, egyesületektől is - a szolgálati időtartamokra érkezett. A javaslatok jelentős része a szolgálati idő csökkentésének általános társadalmi igényét közvetítette. (folyt. köv.)
1989. június 28., szerda 19:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|