|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (39. rész)
|
A továbbiakban az adóterhek újraelosztása elkerülhetetlen. Ennek kapcsán - a szakmai érvek sorolása helyett - a nagy ironikusnak, Bernard Shawnak egy közismert aforizmáját idézte, miszerint ,,Ami az életben jó, az vagy tilos, vagy erkölcstelen, vagy hízlal, de mindenképpen adóköteles.,, Természetes dolog, hogy a tervezett korrekciók nem a teljesítménycsökkentést, ellenkezőleg, a teljesítmények növekedését kell hogy szolgálják - mondotta. A képviselők konkrét észrevételeire reagálva kifejtette: a bérbruttósítás önmagában véve nem növelte az inflációs nyomást. Az árarányok átrendezése elkerülhetetlen volt, és a jövőben is elkerülhetetlen lesz. Az általános forgalmi adónak nem önmagában van - az úgynevezett integrált Nyugat-Európához közelítő pénzügyi rendszer formájában - igazi jelentősége, hanem abban, hogy segít azokat az árarányokat kialakítani, amelyek nélkül Magyarország képtelen lesz ,92-ben kereskedni. A jövőre nézve is hangsúlyozta: egy ilyen pénzügyi rendszer és adórendszer mellett nem lehet a belső bérezési rendszerben fenntartani azt a több évtizedes gyakorlatot, amely a teljesítmények növekedéséhez lineáris bérnövekményeket fűz. A többletteljesítményhez nagyobb bér tartozik. Ahol minden egyes százaléktöbbletre és minden egyes túlóratöbbletre ugyanazt az összegű bért fizetik a gazdálkodók, ott teljesen természetes, hogy továbbra is érvényesülni fog a teljesítményvisszatartó hatás. A gyermeknevelés költségeivel kapcsolatos felvetésre válaszolva rámutatott: nem tervezik a családi pótlék megszüntetését, hanem az adón belüli gyermektámogatások és a családi pótlék harmóniáját igyekeznek kidolgozni. A kormány nem kívánja megismételni a hetvenes évek hibáját, tehát nem a kistermelők általános adóztatására törekszik. Arról van szó, hogy a mezőgazdasági nagyvállalkozók - ha másért nem, azért, hogy a vállalkozás ezen a területen ne kerüljön kedvezőbb helyzetbe, mint a gazdaság más területein - éppúgy adózzanak, mint bárki más ebben az országban. A Parlament természetesen a konkrét módosítási javaslatok során dönthet úgy, hogy nem nyúl hozzá a teljes mezőgazdasági kistermelés adórendszeréhez. Csak akkor tudni kell: ez a döntés azt a célt szolgálja, hogy ebben a körben megkülönböztetett preferenciákat tartson fenn. Békesi László nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy 70 ezer forintig ne fizessen senki adót. Ez lehetetlen - mondotta. - Ha ezt tesszük, akkor nem 320 milliárdot vonunk ki az adóztatandó jövedelmekből, hanem 400 milliárdot, s így az elkövetkezendő időszakban nem csökkenni, hanem növekedni fog az adóteher a személyi jövedelemadó körében. (folyt. köv.)
1989. június 28., szerda 18:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|