|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Katonai hírmagyarázónk írja: Fegyverzetcsökkentési kilátások 1.
|
1989. június 20. kedd (MTI-Press) - Nyár lévén a politikai-diplomáciai "frontokon" hamarosan beáll az ilyenkor szokásos átmeneti és vizonylagos szélcsend, az uborkaszezon. A néhány hetes szünetben a kelet-nyugati párbeszédben résztvevő delegációk tagjai pihennek ugyan, de azért közben - kormányaikkal konzultálva - készülnek az őszi fordulóra, amely hosszú távra meghatározhatja földrészünk jövőjét.
A rendezésre váró legfőbb probléma a NATO és a Varsói Szerződés hagyományos fegyveres erőinek, fegyverzetének a közös felső "plafonok" alá szorítása, a ténylegesen meglévő egyensúlyi különbségek, az úgynevezett aszimmetriák fokozatos megszüntetéséhez vezető utak-módok felkutatása. Megegyezés esetén egyik szövetségi rendszernek sem lehetne nagyobb katonai ereje a másikénál, természetesen gondosan számba véve a hadviselési képesség valamennyi összetevőjét. Vélhetően egy hosszabb periódusra elnyúló fejlődési szakaszban olyan, kizárólag védelmi funkciókra alkalmas haderőstruktúrát kellene kialakítaniuk, amely mindkét oldalon oszlatná a váratlan rajtaütéstől való félelemérzetet, s kölcsönösen lehetetlenné tenné a támadó harci cselekmények kezdeményezését, vagy folytatását. E struktúra létrejöttének alapvető előfeltétele a nukleáris fenyegetés megszüntetése, annak megbízható kizárása, hogy Európában bármikor is tömegpusztító harceszközöket vethessenek be. Ha a tárgyaló felek a legáltalánosabb európai biztonsági érdekeket tartják szem előtt, akkor nem lehet megállni a "kettős nulla megoldást" eredményező 1987-es szovjet-amerikai INF-szerződés határainál (mint ismeretes, ennek értelmében a jövő év végéig megsemmisítik az európai telepítésű 500-1000, valamint az 1000-5500 kilométerig célba juttatható nukleáris hordozókat, s értelemszerűen leszerelik robbanótölteteiket is.) A legveszélyesebb két fegyverzeti kategória felszámolásának logikájából eredően tovább kell lépni az 500 kilométeres hatótávolságon aluli nukleáris eszközök számának csökkentése, sőt - bizonyos "minimalizálásuk" után - teljes felszámolásuk felé. Ezzel merőben ellentétes lenne a NATO korszerűsítési programjának végrehajtása ami - ha nem sikerülne megakadályozni - az akció-reakció folyamatában bizonyosan a fegyverkezési verseny újabb hullámát indítaná el. A VSZ erre időben felhívta a figyelmet és javasolta: kezdjenek mielőbb külön tárgyalásokat, addig is azonban mindkét fél tartózkodjék a harcászati atomfegyverek továbbfejlesztésétől, mennyiségük növelésétől. (folyt)
1989. június 20., kedd 14:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Katonai hírmagyarázat (2.rész)
|
Ezt az ésszerű ajánlatot, már csak a gorbacsovi "effektus" és az általános közhangulat miatt sem lehetett jégre tenni. A NATO lépéskényszerbe került. A csúcsértekezleten - főképpen az NSZK ellenállása miatt - végül is amellett voksoltak, hogy 1992-ig ugyan elhalasztják a végleges döntést az európai nukleáris arzenál felújításáról, a további intézkedések megtételét viszont attól teszik függővé, milyen megállapodás születik a jövő év végéig a konvencionális erők és fegyverzetek csökkentéséről Bécsben. Ha - mint mondják - a NATO-nak tetsző egyezség irányába sikerülne áttörést elérni, szó lehet az európai harcászati atomfegyverek részleges felszámolásáról, ám semmiképpen a teljes megsemmisítésüket kimondó harmadik nulla-változatról. Az utóbbi legfőbb ellenzője Nagy-Britannia és Franciaország (persze, ezt az Egyesült Államok sem kívánja), mondván, az INF-szerződéssel meggyengült nyugat-európai "atomernyő" elrettentő képességének hitelessége a szovjet hadsereg hagyományos erőfölényével szemben másként nem őrízhető meg, mint a brit és a francia atompotenciál "készenlétének" biztosításával. A két nyugat-európai középhatalom - saját atomfegyvereit állami-nemzeti szimbólumnak, s egyúttal a "nagypolitikai" játszma eszközeinek is tekintve - végeredményben nem adta fel eredeti álláspontját. Bár a NATO-egység látszatának megőrzése érdekében elfogadta Bush amerikai elnök kompromisszumos javaslatát, Margaret Thatcher brit kormányfő és Mitterrand francia köztársasági elnök egyformán ragaszkodott előzetes fenntartásaihoz, más szóval a nukleáris "elrettentés" hadászati koncepciójához, az Európa atomfegyvermentesítését még jó ideig utópiának minősítő nézeteihez. Korántsem jutott még nyugvópontra az Atlanti Szövetségben a rakéta-vita. Emögött rejtőznek olyan ellentmondások is, amelyek talán az 1992-től kialakuló egységes nyugat-európai piac bázisán egy sajátos, az Egyesült Államoktól viszonylag függetlenebb katonai integráció irányába mutathatnak. Alighanem befolyásolja majd ez az ősszel kezdődő tárgyalási forduló kimenetelét is. +++ Serfőző László MTI-PRESS
1989. június 20., kedd 14:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|