|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Kína - párbeszéd a diákokkal
|
Peking, 1989. május 9. kedd (MTI-AFP) - A kínai vezetés nagyszabású párbeszédet kezd a diákokkal és a társadalom más rétegeivel - közölte hétfőn az Új-Kína hírügynökség.
A hírügynökség beszámolt arról, hogy Csang Ju-mei, a kormány megbízottja hétfőn fogadta azoknak a diákoknak a képviselőit, akik a múlt hétvégén nyílt levélben követelték a parlamenttől, a kommunista párt vezetésétől és a kormánytól, hogy kezdjenek az egyetemistákkal tárgyalást az ,,őszinte, nyílt és építő jellegű,, demokratizálásról. A levelet 24 pekingi egyetem hallgatói írták alá. Csang Ju-mei közölte a diákokkal, hogy levelüket a legmagasabb szinten gondosan tanulmányozzák. Mint mondta, a párt és a kormány vezetői tárgyalni akarnak a munkásokkal, a parasztokkal, az értelmiségiekkel, a diákokkal és az oktatókkal egyaránt. Mint a kínai kormány illetékese közölte, hamarosan kérdőíveket osztanak szét a diákok között, hogy megismerjék legfontosabb követeléseiket a párbeszéd előtt. Az Új-Kína hírügynökség jelentése azt nem közölte, hogy a diákok levelének megírását a Pekingi Egyetemek Autonóm Szövetsége szervezte. A hatóságok mindeddig nem ismerték el a Szövetséget, amelyet megfigyelők az első független kínai politikai szervezetnek tartanak.+++
1989. május 9., kedd 08:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kínai értelmiségiek a politikai reformot sürgetik (1.rész)
|
Peking, 1989. május 9. kedd (MTI-tud.) - Országosan ismert kínai értelmiségiek, tudósok és újságírók negyven főnyi csoportja peticióban sürgeti, hogy a Kommunista Párt, a kormány és a parlament késedelem nélkül lásson hozzá a társadalom különböző rétegei, köztük a diákok által követelt valódi politikai reformok megvalósításához.
Az értelmiségiek rámutatnak peticiójukban, hogy a tíz évvel ezelőtt elindított gazdasági reform a stagnálás és a visszarendeződés állapotába jutott Kínában. A Kínai Kommunista Párt vezetése által igért politikai reformokat el sem kezdték, s a pártvezetés a társadalmi egység és stabilitás ellen irányuló jelenségként fogja fel a demokratizmus fejlesztését szorgalmazó követeléseket. Az emberek hite megingott a reformokban. Rohamosan mélyül a szakadék a vezetők és a tömegek között. Nem utolsó sorban azért, mert a párt és az állami vezetés a társadalmi rend és a Kommunista Párt vezetőszerepe ellen irányuló tevékenységként fogja fel azokat a követeléseket - így a demokratizmus, a szabadságjogok szorgalmazását - amelyeket a lakosság legálisan vet fel, mert egytől-egyig benne foglaltatnak a kínai alkotmányban. Ennek ellenére az a tarthatatlan helyzet állt elő, hogy a pártvezetés a hatalom elleni összeesküvésnek minősíti az alkotmányos szabadságjogok követelését. Ilyen körülmények között vajon lehet-e egyáltalán demokráciáról, szabadságról és jogról beszélni Kínában? (folyt.)
1989. május 9., kedd 08:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kínai értelmiségiek a politikai reformot sürgetik (2.rész)
|
A petició aláírói tudatos félrevezetésnek és ostobaságnak nevezik azt az elméletet, hogy a kínai társadalom minőségileg nem érett a demokráciára, s hogy erre az ország sajátosságai miatt nincsenek meg a szükséges feltételek. Ezt a tételt olyan politikusok állították fel, akik azért félnek a demokráciától, mert saját hatalmukat és poziciójukat féltik. A reform útján súlyos hiba lenne megállni, vagy visszafordulni. Átfogó reformot kell megvalósítani a gazdaságban, a politikában és a társadalomban egyaránt. Nem szabad tovább késleltetni és akadályozni a gazdasági reform folytatásához elengedhetetlen politikai reform végrehajtását. Meg kell valósítani mindazt, ami a kínai alkotmányban van, s valóban el kell választani egymástól a pártot és a kormányt. Olyan demokratikus és általános választásokat kell tartani Kínában, amelyek lehetővé teszik, hogy a parlament valóban a népképviselet letéteményesévé váljék és a törvény uralkodjon az országban. A reform fordulóponthoz érkezett Kínába. Az ország nem engedheti meg magának, hogy ismét elmulassza a történelmi pillanatot - hangoztatják peticiójukban a kínai értelmiségiek.+++
1989. május 9., kedd 08:43
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|