|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Debreceni központú országos demokrata párt megalakítását tervezik
|
1989. március 24., péntek - A Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezetének tizennyolc tagja - fórumtagságának megtartása mellett - megalakította a Magyar Demokrata Klubot. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be pénteken Debrecenben Albert János, az új egyesület elnöke. Elmondta, hogy a párttörvény megjelenése után azonnal megalakítják a Magyar Független Demokrata Pártot (MFDP). Ekkor hozzák majd nyilvánosságra a debreceni központú, de szándékuk szerint országos párt politikai programját. Addig társadalompolitikai egyesületként, aktív közéleti tevékenységgel kívánnak közreműködni az emberi jogok teljes körű deklarációjának kiterjesztésében, biztosításában, a vallás- és felekezeti szabadság megteremtésében, a társulási és vállalkozási szabadság kialakításában, átfogó oktatási, valamint egészségügyi és szociálpolitikai reform megteremtésében, s a kulturális élet fellendítésében. Ez utóbbi érdekében a Magyar Demokrata Klub kezdeményezi, hogy a májusi békehónap egyik napja - terveik szerint 6-a - legyen politikamentes, országos kulturális nap. Szorgalmazzák, hogy ekkor az ország minden pontján csendüljön fel a zene, hangozzanak el versek, mintegy figyelmeztetve kulturális értékeink őrzésének fontosságára.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Magyar Demokrata Klub május 1-je és 15. között megrendezi az Országos Demokrata Napokat. Felhívják a különféle szervezeteket, hogy csatlakozzanak a demokrata napok politikai, kulturális és sportprogramjaihoz. A Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ debreceni csoportjainak a sajtótájékoztatón jelen lévő képviselői kinyilvánították csatlakozási szándékukat. Albert János azt is elmondta, hogy szervezetük a hazánkban létminimum alatt élő családok és állampolgárok megsegítésére nemzeti alapítvány létrehozását kezdeményezi. (MTI)
1989. március 24., péntek 20:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|