|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Moszkvai Napok Budapesten (1. rész)
|
1989. február 5., vasárnap - A két főváros közötti együttmüködés jegyében, április 3. és 8. között Moszkvai Napokat rendeznek Budapesten. A szovjet főváros eredményeit, kulturális értékeit reprezentáló programsorozat a Moszkvában 1986-ban megtartott Budapest Napok viszonzása.
A nyitórendezvénynek a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont április 4-én: a köszöntőket követően gálakoncerten mutatkoznak be a jeles alkalomra hazánkba érkező moszkvai művészek. A gazdag program során több kiállitás is nyilik. Igy a Tropinyin Múzeum anyagából 18-19. századi képző- és iparmüvészeti alkotásokat mutat be a Budapesti Történeti Múzeum. A Szovjet Művész Szövetség moszkvai szervezetéhez tartozó kortárs művészek avantgarde alkotóinak kiállitását láthatják a Budapest bemutatóterem látogatói. Két helyszinen - a Szovjet Kultura és Tudomány Házában, valamint a szovjet kereskedelmi kamara Örs vezér téri bemutatótermében - rendezik meg a Moszkva, a Szovjetunió fővárosa cimü tárlatot: a testvérváros vállalatainak termékeit felvonultatva. A Moszkvai Napokhoz kapcsolódó egyik legjelentősebb politikai rendezvény az MSZMP Budapesti Propaganda és Művelődési Központjában lesz: szovjet és magyar akadémikusok, neves tudományos szakemberek részvételével rendeznek szemináriumokat. Az elképzelések szerint a politikai szekcióban véleményt cserélnek a szocialista társadalom demokratizálódási folyamatáról, a párt vezető szerepének érvényesüléséről, a tömegkommunikációs eszközök pártirányitásáról, az ideológia formáinak és módszereinek megujitásáról, a szocializmus fejlődésében tapasztalható általános törvényszerüségekről és sajátos vonásokról. Egy másik kurzuson a tervgazdálkodás és a piac kölcsönhatásai, a tulajdonviszonyok alakulása, az árképzés problémái, a közvetlen külgazdasági kapcsolatok gyakorlati kérdései szerepelnek napirenden. A kulturális szekcióban résztvevők várhatóan megvitatják: milyen szerepet játszanak a művészek a szocializmus szellemi alapjainak megszilárdításában, a társadalom tudatának alakitásában; az alkotói szabadság és a kultura összefüggéseit, valamint a művészet terén megvalósuló pártirányitás mai elvi és gyakorlati problémáit. A két főváros vállalatai, szervezetei közötti együttmüködés helyzetét, a további fejlődés perspektiváit, feladatait tekintik át az ugynevezett gyakorlati szekcióban. (folyt.köv.)
1989. február 4., szombat 16:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Moszkvai Napok Budapesten (2. rész)
|
Két moszkvai szinház társulata vendégszerepel majd Budapesten: a Moszszovjet Színház április 6-7-én a Tháliában, a Gogol Szinház pedig április 7-8-án a József Attila Szinházban lép fel. Április első hetében megrendezik a szovjet filmek bemutatóját is: a Puskin Filmszinházban, illetve a Szovjet Kultura és Tudomány Házában a testvéri szocialista ország filmtermésének legujabb alkotásait vetitik. A sportrendezvények közül kiemeledik Viktor Karpov sakkbemutatója a fővárosi tanács disztermében. Ugyancsak a sportbarátok érdeklődésére tarthat számot a vizilabdamérkőzések és a vizibalett bemutatók sorozata. A Petőfi Csarnokba a fiatalokat várják különböző kulturális és politikai programokra. A Bajkál étterem a szovjet konyha hetének ad otthont, s a Centrum Áruházak egyikében a legujabb szovjet divatkollekciót felvonultató bemutatókat tartanak. A Moszkvai Napokra rangos politikai delegáció érkezik Budapestre Lev Zajkov vezetésével, s képviselteti magát a Komszomol, a moszkvai szakszervezetek bizottsága, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság is. Az Országos Béketanács vendégeként szovjet békemozgalmi aktivisták ismerkednek Budapesttel. A rendezvények helyi gazdái az MSZBT tagcsoportok lesznek. (MTI)
1989. február 4., szombat 16:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|