|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Fejtő Ferenccel (1. rész)
|
1989. június 13. kedd (MTI-Panoráma)
Fejtő Ferenc az emigrációban élő magyar történészek doyenje. Századunk nagy tanúja: József Attila tehetségének egyik felfedezője, Károlyi Mihály bizalmasa, párizsi sajtótitkára, az európai szociáldemokrata mozgalom számos kiemelkedő személyiségének barátja. Most 50 év után először hazautazik Nagy Imre és sorstársai temetésére. Ebből az alkalomból készített interjút vele László Balázs, az MTI párizsi tudósítója. - Milyen érzés ennyi év után hazalátogatni? Egyáltalán hazautazásnak érzi? - Hát igen, mert az embernek mégiscsak az a hazája, ahol született és az ifjúságát leélte. Persze 51 év itt tartózkodás után Franciaországot is hazámnak érzem. Magyarországon sokan fognak nekem hiányozni. Bizony nem sokat találok már a nemzedékemből. Kolozsvári Grandpierre Emil a kevesek egyike kortársaim és kollégáim közül, akik még élnek, vagy Kosáry Domokos. - Fejtő Ferencet Nyugaton a népi demokráciák törétnetének egyik legjobb ismerőjeként tartják számon. Miért kerültek válságba ezek az országok ebben az évtizedben? Hogyan látja például Lengyelország és Magyarország helyzetét és kilátásait? - Szerintem a kommunizmus világválságáról van szó, ami azt hiszem, ennek a századvégnek a történelmileg legfontosabb fejleménye. Összedőlt egy egész világnézet, gazdasági, erkölcsi rendszer. Ez arra a feltevésre épült, hogy a magángazdálkodás és a magántulajdon kikapcsolásával fel lehet építeni egy olyan rendet, amelyben megvalósul egyrészt a termelőerők fejlődése, másrészt a javak igazságos elosztása - amit a kapitalizmus nem tud megvalósítani. Ez a feltevés Lenin óta a kommunista rendszerek alapja, és elméletileg ígéretes és nagyszerű rendszer volt, de a valóságban csődöt mondott. Kiderült, hogy végül is bürokratizmushoz, az egyéni kezdeményezés és felelősségérzet elapadásához vezetett. A mindenütt kitörő válságok a vezetőket is ráébresztették, hogy az egészet gyökeresen meg kell reformálni. Vannak országok, ahol a gazdaság csődje még nem érezhető olyan erősen, mint Magyarországon, Lengyelországban, Oroszországban vagy Kínában, de szerintem ezekben is elkerülhetetlen a válság. (folyt.)
1989. június 13., kedd 10:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|