|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Vitafórum a lelkiismereti és vallásszabadságról (1. rész)
|
1989. január 28., szombat - Az önbírálattól sem mentes, konstruktív, nyílt vita jellemezte az MSZMP Politikai Főiskoláján szombaton immár nyolcadik alkalommal megrendezett fórumot, amelyen ezúttal a lelkiismereti és vallásszabadságról folytattak párbeszédet a magyar egyházak és felekezetek, valamint a párt, az állam és a társadalmi szevezetek, tudományos és felsőoktatási intézmények képviselői. Romány Pál, a főiskola rektora bevezetőjében hangsúlyozta: a magyar nemzet történelme szempontjából is fontos kérdéskört választottak az eszmecsere témájául, amelynek célja a különböző világnézetet vallók véleményének ütköztetése, egymás jobb megismerése, megértése.
A fórumon huszan fejtették ki véleményüket a témával kapcsolatban. Közülük elsőként Nyiri Tamás teológus, a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia professzora leszögezte: a lelkiismereti és vallásszabadság nem teljesen fedi egymást; az utóbbi az emberi szabadságjogok közé tartozik, tágabban értelmezendő, s 2OO évvel ezelőtt kialakult közvetlen gyökerei politikaiak. Az erkölcsi normák között sorolta az életvitel meggyőződés szerinti alakítását, amelynek egyik példája a fegyveres szolgálat megtagadásának lehetősége lelkiismereti motívumok alapján. A vitában állandóan visszatérő téma volt a tolerancia megítélése. A professzor úgy fogalmazott: az egész társadalom részéről szükség van az egymás lelkiismereti meggyőződése iránti türelemre. Hozzátette: minden modern társadalom számára az egyik legerőteljesebb legitimáló tényező a lekiismereti és vallásszabadság. Földesi Tamás, az ELTE jogi karának egyetemi tanára döntő jelentőségünek tartotta: a középkelet-európai országok egy részében - igy hazánkban is - alapvető szembenézés történik az eddigi történelmi elvekkel és gyakorlattal. Ennek sorába illeszkedik az emberi jogok problematikája is: értékkénti elfogadása, alkotmányba való beiktatása, tömegméretekben való gyakorlati érvényesülése. Az eredmények között sorolta azt is, hogy ma szabad a vallásoktatás, az egyházak és az állam közötti viszonyt élő egyezmények szabályozzák. Rámutatott: az emberi joghoz hozzá tartozik egy viszonylagos esélyegyenlőség, valamint az, hogy az emberek maguk választhassanak az ideológiai értékek között. Utalt arra, hogy a középiskolákban, az egyetemeken kötelező a marxizmus, s a pedagógusok e szellemben kötelesek oktatni, a vallásosság türt magatartás. Ugy itélte meg: ujragondolandó a vallási tanitások igazságtartalma. (folyt.köv.)
1989. január 28., szombat 18:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|