|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
A Conrad-féle kémügy
"Mi vette rá Conrad őrmestert arra, hogy a magyaroknak kémkedjék?
Lényegében a pénz. Valószínűnek tartják, hogy svájci bankszámlákon
több mint kétmillió dollárt rejteget.
A pénz azonban nemcsak a magyar polgárok zsebéből származik. A
csehszlovák szomszédok is hozzájárultak soványka keményvaluta
tartalékukból Conrad őrmester vagyonához. Az őrmester ugyanis
rájött, hogy ugyanazokat a dokumentumokat, amiket a magyarok
megvettek, a csehszlovákok is megvennék. Így kétszer adott el
mindent, amire a szovjetek érdekes módon nem jöttek rá, pedig
Csehszlovákia alighanem szintén megosztja velük hírszerzésének
eredményeit. De ha rá is jöttek, mit zavarta őket, nem nekik került
pénzbe."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (10. rész)
|
Ezután határozathozatal kövekezett. Az elnöklő Horváth Lajos bejelentette, hogy Séra János képviselő visszavonta módosító indítványát. Roszik Gábor viszont fenntartotta azt a javaslatát, mely szerint a törvénytervezetnek a köztársaságielnök-választás második fordulójára vonatkozó bekezdését úgy módosítsák, hogy amennyiben a második fordulóban sem választottak köztársasági elnököt, az államfőt az Országgyűlés válassza meg a képviselőválasztás után. A miniszter és az illetékes bizottság az indítványt nem támogatta. Indoklásuk szerint az elfogadott alkotmánymódosítás a megállapodásoknak megfelelően lehetővé teszi, hogy a képviselőválasztás előtt közvetlenül válasszanak köztársasági elnököt, a módosító javaslat viszont olyan helyzetet teremthet, hogy a parlamenti választásig nem kerülne sor a köztársasági elnök megválasztására, illetve az nem közvetlen választás lenne. Az Országgyűlés Roszik Gábor javaslatát 279 szavazattal elutasította. Ezt követően a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság jelentésében foglalt nyolc módosító javaslatról szavaztak, s az Országgyűlés mindegyiket elfogadta. Az első módosítás azzal egészítette ki a törvényjavaslat bevezető részét, hogy a törvény a köztársasági elnök első megválasztására vonatkozzék. Az alkotmánymódosításról szóló törvény értelmében ugyanis ezt követően az Országgyűlés választ majd köztársasági elnököt. Egy másik módosítás szerint köztársasági elnököt a választópolgárok és olyan társadalmi szervezetek jelölhetnek, amelyek megfelelnek a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény rendelkezéseinek. Ugyancsak egy módosítás foglalkozik azzal, hogy a második választási fordulóban - melyet akkor kell megtartani, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatoknak több mint a felét - az a jelölt indulhat, akire az első fordulóban a választók legalább 15 százaléka szavazott. Közülük az lesz a köztársasági elnök, aki a legtöbb szavazatot kapja; feltéve, hogy a választók legalább fele szavaz. Az Országgyűlés ezután - az elfogadott módosításokkal együtt - 312 egyetértő szavazattal egészében is elfogadta a köztársasági elnök választásáról szóló törvényjavaslatot. (folyt. köv.)
1989. október 20., péntek 16:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen Budapestről Ottó beszél. Tessék bemondani a rádióba: Gáspár Tiborné budapesti Déli Pályaudvar számadó helyettese visszaél a beosztásával, tekintettel arra, hogy a kommunista párttag, és ez összeférhetetlen a dolgozók szemében. Mindenki gyűlöli. Kérjük, mondják be, ha van egy kis lelkiismeretük, Gáspár Tiborné önként mondjon le a helyettes főnöki tisztségéről Sajnos visszaél a párt megbízatásával, mert ő párttag és a párt kisajátította magának a hatalmat. Sajnos ez igy is van. Követeljük, kérjük, Gáspár Tibornét váltsák le a megbizatása alól, tehát ne legyen helyettes főnök. Köszönjük, kérjük mondják be a telefonba, illetve a rádióba."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|