|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
A Conrad-féle kémügy
"Mi vette rá Conrad őrmestert arra, hogy a magyaroknak kémkedjék?
Lényegében a pénz. Valószínűnek tartják, hogy svájci bankszámlákon
több mint kétmillió dollárt rejteget.
A pénz azonban nemcsak a magyar polgárok zsebéből származik. A
csehszlovák szomszédok is hozzájárultak soványka keményvaluta
tartalékukból Conrad őrmester vagyonához. Az őrmester ugyanis
rájött, hogy ugyanazokat a dokumentumokat, amiket a magyarok
megvettek, a csehszlovákok is megvennék. Így kétszer adott el
mindent, amire a szovjetek érdekes módon nem jöttek rá, pedig
Csehszlovákia alighanem szintén megosztja velük hírszerzésének
eredményeit. De ha rá is jöttek, mit zavarta őket, nem nekik került
pénzbe."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első munkanap (4. rész)
|
Az elnöklő Szűrös Mátyás mindehhez hozzátette azt is, hogy a köztársaságielnök-választás ügyében - csakúgy, mint minden más kérdésben - egy népszavazás során a nép többségének jogában áll majd az Országgyűlés döntését felülvizsgálni. Szűrös Mátyás bejelentette, hogy a köztársaságielnök-választás kitűzésére vonatkozó javaslathoz kapcsolódva a kormány népszavazás elrendelését kezdeményezte a Magyar Köztársaság címerének meghatározására, illetve a munkaszünettel egybekötött nemzeti ünnepnap kijelölésére. Mindkét kérdésre három válaszlehetőséget rögzít a kezdeményezés. A címer ügyében arról kérdezik a választópolgárokat: a legrégibb, a koronás címer, a Kossuth-címer vagy a jelenlegi címer legyen-e az állami szimbólum. A másik esetben azt kell eldönteniük, hogy március 15-ét, augusztus 20-át, az államalapító Szent István napját, vagy október 23-át, a népfelkelés kirobbanásának évfordulóját választják-e munkaszüneti nappal egybekötött nemzeti ünnepnek. A kormány javasolja, hogy az országos népszavazást az Országgyűlés a köztársaságielnök-választással azonos időpontra tűzze ki. Az Országgyűlés 333 igen-szavazattal 7 nemleges voks ellenében, 7 tartózkodással úgy határozott, hogy az ülésszak tárgysorozatát kiegészíti a címer és a nemzeti ünnep ügyében kiírandó népszavazást elrendelő országgyűlési határozat-tervezettel. A kiegészítések után az ülésszak napirendje: 1. Az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat; 2. A pártok működéséről, gazdálkodásáról szóló törvényjavaslat; 3. Az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat; 4. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat; 5/A. A köztársasági elnök választásáról szóló törvényjavaslat; 5/B. A köztársasági elnök választásának kitűzése és a választási eljárás egyes kérdéseinek rendezéséről szóló országgyűlési határozat-tervezet; 6/A. Törvényjavaslat a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény módosítására; 6/B. Országgyűlési határozat-tervezet népszavazás elrendeléséről a Magyar Köztársaság címeréről; 7. Az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat; (folyt.köv.)
1989. október 17., kedd 13:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen Budapestről Ottó beszél. Tessék bemondani a rádióba: Gáspár Tiborné budapesti Déli Pályaudvar számadó helyettese visszaél a beosztásával, tekintettel arra, hogy a kommunista párttag, és ez összeférhetetlen a dolgozók szemében. Mindenki gyűlöli. Kérjük, mondják be, ha van egy kis lelkiismeretük, Gáspár Tiborné önként mondjon le a helyettes főnöki tisztségéről Sajnos visszaél a párt megbízatásával, mert ő párttag és a párt kisajátította magának a hatalmat. Sajnos ez igy is van. Követeljük, kérjük, Gáspár Tibornét váltsák le a megbizatása alól, tehát ne legyen helyettes főnök. Köszönjük, kérjük mondják be a telefonba, illetve a rádióba."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|