|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
A Conrad-féle kémügy
"Mi vette rá Conrad őrmestert arra, hogy a magyaroknak kémkedjék?
Lényegében a pénz. Valószínűnek tartják, hogy svájci bankszámlákon
több mint kétmillió dollárt rejteget.
A pénz azonban nemcsak a magyar polgárok zsebéből származik. A
csehszlovák szomszédok is hozzájárultak soványka keményvaluta
tartalékukból Conrad őrmester vagyonához. Az őrmester ugyanis
rájött, hogy ugyanazokat a dokumentumokat, amiket a magyarok
megvettek, a csehszlovákok is megvennék. Így kétszer adott el
mindent, amire a szovjetek érdekes módon nem jöttek rá, pedig
Csehszlovákia alighanem szintén megosztja velük hírszerzésének
eredményeit. De ha rá is jöttek, mit zavarta őket, nem nekik került
pénzbe."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz és Pozsgay interjú - 3. folyt.
|
- Véleménye szerint a kormányban történt változások nemcsak egy végső kísérletet jelentenek arra, hogy véget vessenek az amiatti bírálatokanak, ahogyan a kormány intézkedett a gazdasági válsággal szemben? - Én remélem, hogy ezek után eredmények várhatók és lesznek a gazdaságban is, a válság megállításában, menedzselésében, hiszen a politikai körülményeket már nagyrészt sikerült megváltoztatni. - Németh miniszterelnök úr azt mondta, hogy ez lesz az első kormány, amely a párttól függetlenül tud tevékenykedni. Igaz lehet ez? - hiszen sok párttag van még továbbra is a kormányban és az országgyűlésben. - Ebben a szakaszban úgy tartom ezt elképzelhetőnek, hogy a párt visszavonul a közhatalmi funkciókból és a dirigista eszközöket megszünteti és rábízza az igazgatási irányítási feladatokat a kormányra. Ezért én már ebben a szakaszban ezt elképzelhetőnek tartom, többpártrendszer esetén pedig már a koalíció fogja megszabni a kormány munkáját. - Egy másik kérdés, amelyről Lengyel László beszélt Önnel, hogy javasolta, hogy a kormány legyen a tárgyalások középpontjában az ellenzékel, s nem pedig a párt. Mit gondol erről a javaslatról? - Én ezt megbeszéltem Lengyel Lászlóval is. Én ezt a javaslatot figyelemre méltónak tartom, ám úgy korrekt, hogyha ebben az ügyben előbb a Központi Bizottság állást foglal, mert egyenlőre a Központi Bizottság volt a kezdeményező ezekben a dolgokban, tehát előbb vele meg kellene tárgyalni, hogy szerepet váltsunk. - De az ellenzék máris elvetette a Központi Bizottság legutóbbi javaslatait a megbeszélésekre, azzal az indoklással, hogy az ellenzéket szét akarja forgácsolni. Egyáltalán lehetségesnek látszik-e, hogy a párt rá tudja venni az ellenzéket a tárgyalásra? (folyt.)
1989. május 11., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen Budapestről Ottó beszél. Tessék bemondani a rádióba: Gáspár Tiborné budapesti Déli Pályaudvar számadó helyettese visszaél a beosztásával, tekintettel arra, hogy a kommunista párttag, és ez összeférhetetlen a dolgozók szemében. Mindenki gyűlöli. Kérjük, mondják be, ha van egy kis lelkiismeretük, Gáspár Tiborné önként mondjon le a helyettes főnöki tisztségéről Sajnos visszaél a párt megbízatásával, mert ő párttag és a párt kisajátította magának a hatalmat. Sajnos ez igy is van. Követeljük, kérjük, Gáspár Tibornét váltsák le a megbizatása alól, tehát ne legyen helyettes főnök. Köszönjük, kérjük mondják be a telefonba, illetve a rádióba."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|