 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Amerika Hangja, Esti híradó:
A Conrad-féle kémügy
"Mi vette rá Conrad őrmestert arra, hogy a magyaroknak kémkedjék?
Lényegében a pénz. Valószínűnek tartják, hogy svájci bankszámlákon
több mint kétmillió dollárt rejteget.
A pénz azonban nemcsak a magyar polgárok zsebéből származik. A
csehszlovák szomszédok is hozzájárultak soványka keményvaluta
tartalékukból Conrad őrmester vagyonához. Az őrmester ugyanis
rájött, hogy ugyanazokat a dokumentumokat, amiket a magyarok
megvettek, a csehszlovákok is megvennék. Így kétszer adott el
mindent, amire a szovjetek érdekes módon nem jöttek rá, pedig
Csehszlovákia alighanem szintén megosztja velük hírszerzésének
eredményeit. De ha rá is jöttek, mit zavarta őket, nem nekik került
pénzbe."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Afganisztán - harcok
|

Kabul, Iszlámábád, 1989. március 16. csütörtök (TASZSZ/Reuter/AFP/AP) - Ellentmondásos jelentések érkeznek az afganisztáni Dzsalálábád környékén folyó súlyos harcokról, ahol mind a két fél saját sikereiről számol be.
A kabuli külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtóértekezletén azt közölte, hogy a kormányerőknek sikerült visszaverniük az ellenzék újabb fegyveres támadásait, s a mudzsahedek mind távolabbra szorulnak vissza az ostromlott tartományi székhelytől. Mohammad Nabi Amani szerint a kormánycsapatok akciója nyomán az ellenzéki erők súlyos veszteségeket szenvedtek, s a harcokban négy amerikai és egy szaud-arábiai tanácsadó is életét vesztette. (A dzsalálábádi helyőrség parancsnoka a kabuli televíziónak adott minapi interjújában - mint jelentettük - közölte, hogy a harcokban az ellenállók oldalán mintegy 250 pakisztáni és 200 arab, illetve amerikai tanácsadó vesz részt.) A kormány ellen küzdő gerillák viszont a maguk részéről saját sikereikről adtak hírt, közölve: szerdán lelőtték az afgán légierő öt repülőgépét, s az elmúlt két napban több mint 100 kormánykatonát tettek harcképtelenné. A kabuli rádió nem erősíttette meg a repülők pusztulásáról szóló hírt, de elismerte, hogy a légierő gépei szerdán bombázták a mudzsahedek állásait. Ezzel egyidőben a pakisztáni hatóságok felhívással fordultak a különféle nemzetközi nem-kormányzati humanitárius szervezetekhez és az ENSZ-hez, kérve, hogy nyújtsanak segélyt a Dzsalálábád környéki harcok miatt Pakisztánba érkező afgán menekülteknek. Az afgán ellenzéki szervezetek adatai alapján az elmúlt tíz napban mintegy 30 ezren léptek át a határon, s a pakisztáni hatóságok szerint félő, hogy a harcok folytatódása esetén ez a szám tovább nő. +++
1989. március 16., csütörtök 09:42
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen Budapestről Ottó beszél. Tessék bemondani a rádióba: Gáspár Tiborné budapesti Déli Pályaudvar számadó helyettese visszaél a beosztásával, tekintettel arra, hogy a kommunista párttag, és ez összeférhetetlen a dolgozók szemében. Mindenki gyűlöli. Kérjük, mondják be, ha van egy kis lelkiismeretük, Gáspár Tiborné önként mondjon le a helyettes főnöki tisztségéről Sajnos visszaél a párt megbízatásával, mert ő párttag és a párt kisajátította magának a hatalmat. Sajnos ez igy is van. Követeljük, kérjük, Gáspár Tibornét váltsák le a megbizatása alól, tehát ne legyen helyettes főnök. Köszönjük, kérjük mondják be a telefonba, illetve a rádióba."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|