|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
A Conrad-féle kémügy
"Mi vette rá Conrad őrmestert arra, hogy a magyaroknak kémkedjék?
Lényegében a pénz. Valószínűnek tartják, hogy svájci bankszámlákon
több mint kétmillió dollárt rejteget.
A pénz azonban nemcsak a magyar polgárok zsebéből származik. A
csehszlovák szomszédok is hozzájárultak soványka keményvaluta
tartalékukból Conrad őrmester vagyonához. Az őrmester ugyanis
rájött, hogy ugyanazokat a dokumentumokat, amiket a magyarok
megvettek, a csehszlovákok is megvennék. Így kétszer adott el
mindent, amire a szovjetek érdekes módon nem jöttek rá, pedig
Csehszlovákia alighanem szintén megosztja velük hírszerzésének
eredményeit. De ha rá is jöttek, mit zavarta őket, nem nekik került
pénzbe."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum sajtótájékoztatója (2. rész)
|
A budapesti március 15-ei délelőtti állami, párt és HNF-rendezvényeken az MDF szervezetten nem vesz részt. Természetesen, ha valamelyik tagja bárhol ott akar lenni, azt megteheti. Az MDF a független mozgalmakkal, szervezetekkel együtt a Petőfi szobornál, majd később a Szabadság téren a tévé székházánál emlékezik meg 1848-49-ről. A Magyar Televízió a magyar nép, a magyar nemzet tulajdona, de ez a tulajdonjog ma nem nyilvánul meg, az új politikai szervezetek nem részesülnek a televízióból - fogalmazta meg álláspontjukat Csengey Dénes. Este a Budai Várban, a Dísz téren fáklyás felvonulás lesz az MDF szervezésében. A sajtótájékoztatón közreadták a Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnökségének nyilatkozatát. Ebben leszögezik: nincs olyan szervezett politikai tényező Magyarországon, amely vitatná, hogy az elmélyülő politikai válság meghaladásának egyetlen lehetséges útja a hatalommegosztás intézményesülése és a többpártrendszerű parlamenti demokrácia. Elengedhetetlennek tartják az elnökség tagjai, hogy minden, a társadalomban befolyásra számot tartó politikai tényező úgy tekintsen a népre, mint érett és nagykorú nemzetre, amely kész és alkalmas arra, hogy saját kezébe vegye sorsának irányítását. Nem helyesli az elnökség, hogy a demokratikus magyar jogállam megalapozását olyan parlament végezze el, amelynek összetétele nem fejezi ki a mai magyar társadalom tagoltságát. Ugyanakkor nem támogatják olyan Nemzeti Bizottság létrejöttét, amely látszólag egyenrangú félként ültetne tárgyalóasztalhoz minden mai magyar politikai pártot, szervezetet és mozgalmat, s amely csak egyszerű tanácsadója volna az egyik tárgyaló fél döntő befolyása alatt álló Parlamentnek. Megfogalmazza egyebek mellett a nyilatkozatban az MDF elnöksége azt is, hogy az új nemzeti közmegegyezést célzó alkotmányozó folyamatot romló társadalmi közérzet kíséri, ezért a tárgyalások résztvevőinek meg kellene állapodniuk a gazdasági folyamatok átmeneti szabályozásában. (MTI)
1989. március 2., csütörtök 16:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen Budapestről Ottó beszél. Tessék bemondani a rádióba: Gáspár Tiborné budapesti Déli Pályaudvar számadó helyettese visszaél a beosztásával, tekintettel arra, hogy a kommunista párttag, és ez összeférhetetlen a dolgozók szemében. Mindenki gyűlöli. Kérjük, mondják be, ha van egy kis lelkiismeretük, Gáspár Tiborné önként mondjon le a helyettes főnöki tisztségéről Sajnos visszaél a párt megbízatásával, mert ő párttag és a párt kisajátította magának a hatalmat. Sajnos ez igy is van. Követeljük, kérjük, Gáspár Tibornét váltsák le a megbizatása alól, tehát ne legyen helyettes főnök. Köszönjük, kérjük mondják be a telefonba, illetve a rádióba."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|