Rendszerváltás és az MTI

	A privatizálásról, a tulajdonviszonyról
--------------------------------------- München, 1989. szeptember 17. (SZER, Párizsi magyar figyelő) - A privatizálásról, az önigazgatásról és a tulajdonreformról tett közzé tanulmányt Sós Károly Attila a Közgazdasági szemle július-augusztusi számában. A cikk első fele azoknak a javaslatoknak a bírálata, amelyek szerint a nagy- és középvállalatokat minél gyorsabban részvénytársasággá kell átalakítani. Sós maga a gazdasági élet liberalizálásának és a privatizálásnak a híve és meg van győződve arról, hogy a távolabbi jövőben a nagyvállalatoknak részvénytársasággá kell válniuk. Bírálata tehát nem a részvénytársasági forma, hanem annak siettetése ellen irányul. Azt kérdezi, hogy a közeli jövőben kik lehetnének a részvények tulajdonosai, és a föltett kérdésre az a válasza, hogy a szó valódi értelmében csak kevés részvényt lehetne eladni és a részvények legnagyobb részét mesterséges módon kellene elhelyezni. Valódi vásárlók az ország lakói és a külföldiek lennének. Nem szorul hosszas bizonyításra, hogy ezek a potenciális vevők egyelőre nem sok részvényt fognak venni. Vásárlókedvük két feltételtől függ. Az egyik a vállalati vagyonok újraértékelődése, amelyhez a gazdaság liberalizálására van szükség; a másik a bizalom a részvények iránt. Az első feltételt - Sós szerint - gyorsan lehetne és kellene teljesíteni, a második feltétel azonban csak hosszú idő alatt valósulhat meg. A valódi vevők e két csoportjára tehát a közeli jövőben csak kis mértékben lehet számítani. A továbbiakban a különböző javaslatokban szereplő mesterséges vevők három csoportját veszi szemügyre Sós. A vállalatokat, a vagyonpénztárakat és a non-profit intézményeket. A mai vállalatoktól, mint részvénytulajdonosoktól nem sok jó várható. Tartani kell például attól, hogy sztrájk esetén a bérköveteléseket úgy elégítik ki, hogy nagy tömegben piacra dobják a részvényeket. (folyt.) 1989. szeptember 17., vasárnap
Vissza »

	- A privatizálásról, a tulajdonviszonyról - 1. folyt.
Felhívja a figyelmet a tanulmány a kereszt-tulajdonlás veszélyére. Legkönnyebben ugyanis úgy vásárolhatnak részvényeket a vállalatok, hogy maguk is részvényeket bocsátanak ki, illetve még ennél is egyszerűbb módon, tudniillik egymás között egymás részvényeit cserélhetik ki. Az ilyen kereszt-tulajdonlást nem ellenőrizné a piac és a részvényárfolyamok fiktívek lennének. A vállalati részvénytulajdonlással való kísérletezés ezért igen veszélyes, és nemhogy elősegíteni, hanem inkább korlátozni kellene. Ez a meggondolás még nagyobb mértékben érvényes a bankok részvénytulajdonára. A bankoknak ugyanis nem az a feladata, hogy befektessenek, hanem az, hogy hitelezzenek. A két funkció keveredése csak bajjal járhat. A mesterségesen létrehozott részvénytulajdonosok második csoportja a vagyonpénztárak. Ilyenek még nincsenek, ezeket létre kellene hozni, ami nem egyszerű dolog. Idézem Sós Mihály(sic) sorát: "Itt azonban gyökeresen más, összehasonlíthatatlanul nehezebb kérdések merülnek fel, mint akkor, amikor egy már kialakult intézményszerű piacgazdaságban hoznak létre egy-két állami vagyonkezelő holdingot. 10, vagy 40 ilyen intézményt kell létrehozni? Nem tudjuk megmondani, mint ahogy azt sem, hogy számuk befolyásolja-e a rendszer működését, és ha igen: hogyan? Milyen legyen a méretstruktúrájuk, hogyan épüljenek fel?" A továbbiakban arról ír Sós, hogy aligha lehetne ezeket a vagyonpénztárakat az MSZMP-től, illetőleg többpártrendszer esetén a politikai pártoktól függetleníteni. A vagyonpénztárak fantasztikus gazdasági hatalommal rendelkeznének. Létrehozásuk az állam műve lenne, hosszú időn át állami tulajdonban maradnának. Vezetőiket a kormány, az Országgyűlés, vagy a köztársasági elnök nevezné ki és ellenőrizné. Elképzelhetetlen, hogy a kinevezéseknél ne játsszon döntő szerepet a politikai befolyás és az osztozkodás. (folyt.) 1989. szeptember 17., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- A privatizálásról, a tulajdonviszonyról - 2. folyt.
Alig érdemes taglalni azt a gondolatot, hogy a vagyonpénztárak vezetői akkor válhatnának függetlenné, ha kinevezésük élethossziglanra szólna, és a rájuk bízott vagyon növekedésétől függően kiugróan nagy jövedelmet biztosítanának számukra. De csinálhat-e az állam kapitalistákat? - kérdezi Sós. Elfogadná-e az ország, hogy buzgó hivatalnokok politikai döntés alapján egyszeriben kapitalistává váljanak. Eltekintve most ettől a lehetőségtől említeni kell azt az érvet is, amelyet Matolcsi György fejt ki Változatok a tulajdonreformra című tanulmányában a Tulajdonreform című gyűjteményes kötetben. Ő arra hívja fel a figyelmet, hogy az állam által létrehozott vagyonpénztár, vagy állami vagyonfelügyelet éppen állami jellegénél fogva kénytelen az állam érdekeire tekintettel lenni, vagyis nemcsak a vagyon gyarapításával törődnék, hanem ellátási, külkereskedelmi, honvédelmi, foglalkoztatási, területi stb. érdekekkel is. A mesterséges részvénytulajdonosok harmadik csoportja a közintézmények, tehát a nyugdíjpénztárak, kórházak, betegsegélyzők, egyetemek, iskolák, községek, városok és más hasonlók. Mint ismeretes, ezek részvénytulajdonossá való átalakítását részben Kopácsi Sándor, részben pedig Tardos Márton javasolta különböző tanulmányokban. A két javaslat egy fontos ponton eltér egymástól, de ezt most nem érintem, hanem azokat az ellenérveket adom elő, amelyek mindkét javaslattal szemben felhozhatók. (folyt.) 1989. szeptember 17., vasárnap
Vissza »

	- A privatizálásról, a tulajdonviszonyról - 3. folyt.
Az egyik ellenérv megfogalmazásánál Sós abból indul ki, hogy ezek az intézmények a rájuk bízott pénzzel eddig is rosszul gazdálkodtak, és semmi ok sincs annak feltételezésére, hogy a nekik juttatott részvényekkel majd jól fognak gazdálkodni. Idézem Sóst: "Ezen intézmények jó része arra fog számítani haladó hagyományaink alapján, hogy baklövéseik, rablógazdálkodásuk anyagi következményeit az állami költségvetés valamilyen módon társadalmasítani fogja. E közhit megváltoztatása nem lehetséges, súlyos konfliktusok, áldozatok nélkül. A kormányzatnak nem elég csupán kinyilvánítania, hogy nem fogja megmenteni azokat az egyetemeket stb., amelyek gazdálkodási nehézségekbe jutnak, mert nem jól sáfárkodtak vagyonukkal. Ezt csak a súlyos gazdálkodási zavarok közé kerülő intézményeken következetesen nem segítő, nem alkalmazkodás teheti hihetővé. Ebből viszont az következik, hogy az olyan közintézményeket, például a kórházakat, amelyek gazdálkodási nehézségeik érzékeny társadalmi problémákat okoznának, kezdetben ki kellene zárni a vállalat tulajdonlására a vállalkozók köréből." Az igazság az, hogy ezektől az intézményektől nem is várható el, hogy a részvényeket ügyesen forgassák. Matolcsi György írja említett tanulmányában: "az iskolában oktatnak, a kórházban gyógyítanak. Igencsak kérdéses, hogy a kórházigazgató vagy a főorvos hogyan fog részvényekkel kereskedni? Matolcsitól származik az az ellenérv is, hogy a Kopácsi, avagy Tardos által javasolt új intézmények semmilyen, ma meglévő intézményhez nem fognak hasonlítani, mert tőkés logika szerint kellene működniök, mindennemű előzmény nélkül. Mesterségesen létrehozott képződmények lennének és minden valószínűség szerint továbbra is azok maradnának. Tőkés logika szerint különben azért sem működhetnének, mert többszörösen is állami intézmények lennének, az állam által létrehozottak, az állam vagyonát átvevők, azzal gazdálkodók és olyan közcélokat szolgálók, amelyek egyben állami célok is. +++ 1989. szeptember 17., vasárnap
Vissza »