|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Nagy Erzsébet párizsi sajtókonferenciája
"Ma déli
sajtókonferenciáján Nagy Erzsébet édesapja utolsó napjairól beszélt
és arról, hogy június 16-án - Nagy Imre kivégzésének 31.
évfordulóján - méltóképpen nyilvánosan eltemetik édesapját és 1956
más áldozatait a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában.
Reméli, hogy ez a parcella a tiszteletadás helye lesz, ahol
mindenki elhelyezheti majd virágait.
A hatóságok nem vesznek részt a temetésen - közölte. Arra a
kérdésre, ez a ő döntésük-e vagy a családé, hangsúlyozta, hogy
jómaga soha semmiben nem fordult a hatóságokhoz. Néhány család
kérte, hogy elvégezhesse az azonosítást. A maga részéről - s itt
tudósítónk megjegyezi, hogy megremegett a hangja - biztosan nem
ismerné fel édesapja maradványait.
Az édesapja kivégzéséről feltett kérdésre válaszolva Nagy Erzsébet
leszögezte: mind a mai napig soha semmi hivatalos értesítést nem
kapott a hatóságoktól édesapja, Nagy Imre sorsáról."
|
|
|
|
|
|
|
MDF országos gyűlés
|
(Gordon Tamás) München, 1989. március 16. (SZER, Kommentár nélkül) - Március 11-én és 12-én országos gyűlést tartott a Magyar Demokrata Fórum. A tizenötezres tagsággal rendelkező mozgalom küldöttei 15 fős elnökséget választottak, amelyben ott van Csoóri Sándor és Bíró Zoltán is. A műsorunkban a gyűlésen elhangzott beszédüket idézzük fel hangszalagról. Elsőként Csoóri Sándor szólt a hallgatósághoz: - Tisztelt országos gyűlés, kedves barátaim! Sokan vártak erre a napra. Nem csak az a 14-15 ezer ember, akinek a személyes küldöttei itt ülnek ebben a teremben, lámpalázasan és cselekvésre készen. De olyanok is, akiket a tartózkodó rokonszenv fordít felénk vagy éppenséggel a kínzó kétségbeesés az ország határain túlról. Szemek figyelnek ránk Kolozsvárról, Csíkszeredáról, Los Angelesből, Léváról, Munkácsról, Genfből, New Yorkból. Várni azonban nem csak a hozzánk tartozók várták ezt a napot, de küzdőtársainkon kívül várták az ellenfeleink is. A fegyvereikkel alvó kisebb-nagyobb társaságok. Várta maga a kettéhasadt hatalom, amely meghasonlott tudattal kezdettől fogva felmérte, hogy a Magyar Demokrata Fórum nem csupán értelmiségi kihívás, rövid hatású izgatószer, hanem egy belső ösztön politikai neve, egy szerveződő csoportosulásé, amely az egyéniségétől is megfosztott nemzetet akarja életre rázni újra. A sorstól most két napot kaptunk ajándékba, hogy megmutathassuk magunkat. Bevezetőül egy hízelgő téveszmét szeretnék kifüstölni mindenki tudatából. Egy alapdogmát. Azt hiszem nem csak idehaza, de a világon mindenütt úgy terjedt el, hogy a Magyar Demokrata Fórumot írók találták ki, ők is szervezték meg, és ők is irányítják. A tények tökéletesen megfelelnek ennek a látszatnak. Az alapítók 90 százaléka csakugyan tollforgató, prózaíró, költő, esszéista, irodalomtörténész. Az igazság azonban mélyebben munkál ennél a felületi tünetnél. Lent a történelem mély rétegeiben és a nemzet lelkiállapotában. Idézzük csak fel, hogy múltunkban hány és hány nagy tehetség küzdött, szinte egész életén át a magyarság fennmaradásáért Balassitól, Zrínyin, Széchenyin, Vörösmartyn, Adyn, Németh Lászlón át Illyés Gyuláig. Küzdelmük nem csak a történelmi emlékezetbe ivódott bele, de a nyelvbe is, a szavakba, az igékbe, a gondolkodás alapformáiba, a műfajokba. így történhetett meg egy idő után, hogy az irodalom telített műfajai, okosabbak és hatalmasabbak lettek, mint a művelői. így történhetett meg velünk, maiakkal is, hogy a fórumot ennek a századokon átvonuló akaratnak a súgásaira hoztuk létre. Bátorságot, leleményt és kezdeményező erőt is ettől az akarattól kaptunk. Semmiféle új mitológiához sincs köze ennek az okfejtésnek, csupán a hagyományainkhoz, a magyarság veszteségeken edződött hagyományaihoz, és aki elfogadja ezt a történeti levezetést, a fórumot mától kezdve ne az írók játékterének tekintse, hanem saját örökségének, saját tulajdonának, műhelynek, küzdőtérnek és ha kell hát még drámai színpadnak is. Igen, drámai színpadnak". Úgy tetszik nem véletlenül csúszott számra a szó. Hetek óta drámai feszültségek színhelye a fórum. Mi legyen vele? Mi legyen a jövője? Párt legyen? Vagy maradjon inkább mozgalom? A párt kemény lehet, korszerű és határozott. A mozgalom elmélázó és lágy, érvelnek a politizálás szigorú szakemberei. De érvel ellenük a másik oldal is csatakosan. A párt valóban célratörőbb és gyakorlatiasabb lehet, mint a mozgalom, különösen a hatalmi kérdésekben, de egyetemes nem lehet soha. S ha Magyarország termékeny, nagy korszakait nézzük, akár Széchenyi reformkorát, akár a két háború közti erőfeszítéseket, egyiket sem a pártok pezsegtették meg hanem a szellem emberei, az erkölcs és a kultúra fellobbantásaival. A reformkor egymaga - hangzik a történelmi érv - többet nemesített az akkori, és a későbbi magyarságon mint a múlt század vagy a XX. század pártjai együttvéve. Lehet, hogy hitvitára emlékeztető véleményharc itt az országos gyűlésen is ki fog robbanni. Száz oka van az embernek arra, hogy ne ijedjen meg egy ilyen ölre menéstől se, már csak azért sem, mert ha valaki a közös gondot csupán a saját logikája alapján ismeri, nem ismerheti igazán. De mielőtt egy-két órára áttüzesedne ettől a levegő, hadd emlékeztessem itt levőket néhány egyszerű alapkérdésre elfogulatlanul. Mit kezdene bármelyik fél a fórumon belül a maga meggyőző igazságával, a másik fél igazsága nélkül. Az erősödés reményében tökéletesen elgyöngítenék egymást, amivel a legendás magyar pártütések újabb fejezete máris elkezdődhetne. Vajon gondoltak-e a pipázók arra, hogy múltbeli szakadásaink hátterében sosem a történelmi igazság, illetve a történelmi tévedés ellentéte húzódott meg, hanem sikertelenségeink sorozata. A társadalmi lélektan ugyanis többszörösen bebizonyította, hogy a sikertelenség szokta inkább megosztani az embereket és nem a siker. Hogy mondja Ady? "Halj meg már bennem te vívódó magyar. Nézzek immár nagyobbakra is!" Mi ez a nagyobb, mi ez a magasabb rendű feladat? E pillanatban az egység megőrzése. Trianon óta igazán megtanulhattuk volna, nem szükséges, hogy a magyarság több részre szakadt egységei azonos eszményeket és életcélokat kövessenek. De az igen, hogy mindegyik rész tudjon a másikról, értse is meg és élje is át annak sorsát, nehézségeit, vágyait. A párt vagy nem párt, mozgalom vagy nem mozgalom kérdését a fentiek alapján én elszegényítő gondolatnak tartom. Szerintem van megoldás, amely a kopogó vagy vágyókat összebékítheti egymással. Tavaly májusban azt hittük, hogy a sorsfordító utódlás gondja megoldódott Magyarországon. Hamarosan rá kellett ébrednénk, hogy ez tévedés volt. Mert hiába váltott le egy személy egy másik személyt, egy új hatalom egy volt hatalmat, a gond csak elodázódott. Az igazi utódlás az lesz, ha az egypártrendszert a többpártrendszer váltja majd föl, sőt az, ha a bolsevizmus és a megromlott szocializmusok minden emléke még a reflexeinkből is kimosódik. Ehhez nem csak pártokra van szükség, hanem az élet minden képességének a mozgósítására. Tudom, az idő sürget bennünket mindenfelől. De nekünk most a sürgető idő ellenzékévé és urává is kell válnunk. Azt, amik eddig voltunk már ismerjük a történelemből,' és ez a múlt, amit ismerünk sajnos leverőén hat arra, amik lehetnénk. Éppen ezért nekünk most azt kell akarnunk, ami még nem történt meg velünk soha. A mi forradalmi újításunk egyedül az összefogás lehet. Minden szétesés meghaladása, a nemzet nem csak közös ihlet, mint ahogy József Attila mondta, hanem azon túl közös erőfeszítés, készültség és koncentráció. Éppen ezért, aki szót kér ma itt ne felejtse, hogy nem csak a politika kérdéseihez szól hozzá, hanem a magyar történeleméhez is. Csoóri Sándor után Bíró Zoltán kapott szót. - Tisztelt országos gyűlés. Én ott folytatom, ahol Csoóri Sándor abbahagyta, és lényegében ugyanazzal a gondolattal 1987 nyarára emlékezve. Ekkor 1987 nyarán mi ugyanazt tettük, amit a magyar történelemben már előttünk nagyon sokan nálunk különbek, folytattuk a történelmi sort, amelyet Ady így fogalmazott meg: "négy-öt magyar összehajol". Ez az összehajlás akkor az országban több helyen, sok helyen megtörtént. Mi arról kezdtünk gondolkodni, hogy nem mehetünk el szótlanul és a társadalom egésze sem mehet szótlanul el egy folyamat mellett, amely a vesztünket jelentheti. Nem akarok közhelyeket sorolni. Tudjuk jól milyen állapotba került a gazdaság. Tudjuk azt is, milyen állapotba került a politikai intézményrendszer. Tudjuk, milyen állapotba került a politikusok, és a politikusok csoportjai. Minden bizalom elveszett erre az időszakra és erre az időpontra végképp, veszélyes helyzetbe került ezért az orszáq. Úgy éreztük, katasztrófahangulat kezd eluralkodni rajtunk, es egy katasztrófának valóban meg van az esélye. Nem az a dolgom, hogy itt politikai elemzést adjak az elmúlt 30 évről, de szeretném felhívni a figyelmet valamire. Tudjuk milyen súlyosan esik latba a mai helyzet kialakulásában a még félig sem megvalósított hajdani gazdasági reform kezdeményezés, a politikai diktatúra, a kontraszelekció, ami ezzel együtt járt, és tudunk sok mindent olyan tényt, amelyet ma már talán túl sokat is hangoztatunk unalomig. Egy dologra azonban feltétlen fel kell hívjam a figyelmet. Hogy az az állapot, az az 1987-es és még a mai is kialakulhatott, annak legfőbb politikai és erkölcsi oka talán mégis csak az, hogy volt egy párt, amely a saját pártérdekeit a nemzeti érdekek fölé emelte, és még ezen belül is volt politikai erő, volt politikai csoport, és voltak politikusok, akik a szűk hatalmi érdekeket emelték a nemzeti érdekek fölé. Ebben a helyzetben, és ebben a folyamatban alakulhatott ki az ami végül is kialakult. Ennek a "négy-öt magyar összehajol" helyzetnek ebben az egy esetben következményei is volt, kivételesen vagy majdnem kivételesen cselekvés is származott belőle. 1987. szeptember 3-án Lakiteleken találkoztunk. Önök tudják, hogy ennek a lakiteleki találkozónak az volt a tárgya, és az volt az igazi kérdése, hogy vannak-e a magyarságnak esélyei és milyen esélyei vannak, és hogyan lehetne ezeket az esélyeket növelni. Akkor ott a lakiteleki sátor alatt százhatvanan tárgyaltunk erről, gondolkodtunk és vitatkoztunk. Önök ezt ismerik. Emlékeztetek arra, hogy ennek a lakiteleki tanácskozásnak a nyomán ebből a tanácskozásból született meg a lakiteleki nyilatkozat. Az a nyilatkozat, amely nem csak arra vállalkozott, hogy néhány mondatban jellemezze a helyzetet, jelezze ismét és hangsúlyosan a válságot, hanem vállalkozott arra is, hogy felcsillantja egy-egy mondatban a kivezető utat, legalábbis ahogy ez akkor látszott és ahogy mi ezt vállalni tudtuk, amennyit ebből vállalni tudtunk. Ez a lakiteleki nyilatkozat két fontos dolgot tartalmaz, amelyre most emlékeztetnem kell. Az egyik az, hogy előhívta a független sajtó követelményét és meggyőződésem, a tényét is. A másik, hogy jelezte azt a követelményt, hogy a magyar társadalomnak meg kell szerveződnie. Független szervezeteket kell alakítania. El kell indulnia a felnőtt önállósodás útján. Ez a lakiteleki nyilatkozat jelölte meg a Magyar Demokrata Fórum útját is. Tudják azt is, hogy 1988 januárjában a Magyar Demokrata Fórum megtartotta első összejövetelét, és azt is tudják, hogy éhnek az összejövetelnek a témája az akkor legsürgetőbbnek látszó és politikai értelemben talán legkényesebbnek látszó kérdés volt, a magyar demokrácia és a magyar parlament kérdése. En azonban azt gondolom, hogy tisztelet, magának a kérdésfeltevésnek, tisztelet annak a nyilatkozatnak, amely a tanácskozást követte és tisztelet azoknak a javaslatoknak, amelyek ott megszülettek, és amelyek ma kezdenek beérni. Ennek az első találkozónak talán mégsem ez volt a legnagyobb produktuma. A legnagyobb tette és a legnagyobb jelentősége legalábbis szerintem abban volt, és mindmáig ható jelentősége hogy több százan összeszedtük magunkat, egy kicsit talán remegő lábbal de elmentünk oda, és elkezdtünk egy tárgyalást önállóan mindenkitől függetlenül és úrrá tudtunk lenni a félelmeinken. Itt idő hiányában félbe kell szakítani Bíró Zoltán és általánosabb megállapításai helyett inkább beszédének azt a részét közvetítjük, amelyben a konkrét tennivalókkal foglalkozik. Különös szakaszba érkeztünk ezután, gondoljuk csak meg most március 11-ike van, szeptember óta fél év telt el. Ez a fél év állt rendelkezésünkre arra, hogy valóban tagságot toborozzunk, programot szerkesszünk, feladatokat vállaljunk és ezt a mozgalmat csakugyan megszervezzük. Nem túlságosan hosszú idő ez, nekünk legalábbis nekem egy kicsit hosszúnak tűnik. Mi akkor azt Ígértük Lakiteleken, pontosabban abban állapodtunk meg, hogy amint tízezer tagja lesz a Magyar Demokrata Fórumnak összehívjuk az országos gyűlést, akkor ugyan még kongresszusról beszéltünk. A kongresszust elejtettük, az országos gyűlést amint látják megszerveztük - és megtartjuk. Erre az országos gyűlésre mi egy programtervezettel, közösen kidolgozott programtervezettel egy új alapszabály-tervezettel indultunk, ezt fogjuk megvitatni ezen a két napon. Engedjék meg, hogy a program kapcsán mondjak néhány szót, és számoljak be valamiről, amiről itt feltétlen be kell számolni. Önök tudják, hogy ez a programtervezet azzal indít, hogy meggyőződésünk szerint alkotmányozó nemzetgyűlésre van szüksége az országnak. Szeretném ehhez elmondani azt, mert hallják önök is, mi - is halljuk, hogy nagyon sokan nem értenek ezzel egyet. Van-e bennünk valami makacsság, valami rögeszmésség, hogy mi mindenki ellenében vagy majdnem mindenki ellenében, sokak ellenében mondjuk, hogy ez az alkotmányozó nemzetgyűlés elkerülhetetlen. Miért mondjuk ezt? Azért, mert nem a rögeszmék vezetnek bennünket, hanem egy magunkban végig futtatott kis politikai elemzés. A mi kérdésünk az, az országnak ebben a keservesen nehéz helyzetében hol van az egész államhatalmi politikai intézményrendszerben csak egyetlen egy is, amelyik iránt bizalom van ebben a népben? És ha nincs, akkor elébe mehetünk-e, és feltehetően még nagyon nehéz szakasznak nevezzük ezt átmenetinek, vagy nem átmenetinek. Úgy, hogy nincs egyetlen intézmény, amely át tudja vinni ezt az országot egy jobb helyzetbe. Azt önök tudják, mert elmondtuk a nyilvánosság előtt is, nem látunk esélyt arra, hogy egy kormánykoalícióval oldjuk fel ezt a helyzetet. Erre a koalícióra senki sincs készen. Sem az MSZMP, sem mi és meggyőződésünk szerint más sem. Felelőtlen koalíciót pedig nem vállalhatunk. Ha pedig a kormányban ezt nem lehet megoldani egyelőre, akkor hol? Adott, önmagától adódott szinte a gondolat, hogy van itt egy parlament, amely 1985- ben jött létre, a 85-ös választások során, egy merőben más politikai helyzetben és egy hagyományosan rossz, nem demokráciára készült választójogi törvény alapján. Úgy gondoljuk, hogy ennek a törvénynek az alapján a mai parlament természetesen törvényes, meg van a maga legitimációja. De a politikai megfontolások nézve, és a politikai rendszer egészébe beágyazva nem tűnik alkalmasnak arra, hogy Magyarország alkotmányát ez a parlament fogadja el és nem tűnik alkalmasnak arra, hogy egy új demokratikus választójogi törvényt ez a parlament készítsen elő, fogadjon el. Mi tehát azt mondjuk, ha nem lehet és nem mehetünk abba bele, hogy a nép feje fölött jöjjön létre egy szük körű konszenzus és úgy hidaljuk át ezt az előttünk álló néhány hónapot, akkor nincs más út mint az alkotmányozó nemzetgyűlés valamilyen formában úgy, hogy közben a jelenlegi parlament megtarthassa, sőt azt mondanám inkább megszerezhesse a maga méltóságát, amit egy rossz bős-nagymarosi szavazással, egy rossz adótörvénnyel kapcsolatos szavazással sikerült teljesen tönkretennie. Mert ezt az alkotmányozó nemzetgyűlést, ennek az előfeltételeit, ennek a parlamentnek kellene természetesen előkészíteni. Most pedig engedjék meg, hogy egy fontos és igen időszerű kérdésről számolja be röviden. Ez kötelességem, napokban történt és nem hallgathatunk, erre nincs is okunk, hogy hallgassunk. Amint tudják az MSZMP valamennyi úgynevezett alternatív szervezetet meghívott kétoldalú tárgyalásra. A Magyar Demokrata Fórum is megkapta a meghívót Fejti György aláírásával. Mi úgy válaszoltunk, ahogy ez elveink szerint és eddigi magatartásunk szerint való, természetesen tárgyalni akarunk, tárgyalni kell, de mi most nem tárgyalhatunk, országos gyűlésre készülünk. Egy hét van az országos gyűlésig, mi nem teremthetünk kész helyzetet, sem a tagságunknak, sem a leendő vezetőségnek egy ilyen tárgyalás során. Ezt tudomásul vették, megértették. De azt kérték tőlünk, hogy minden felelősség nélkül ne ezen megállapodás nélkül, és ne ezen kötelezettségvállalás nélkül tartsunk előzetes tájékozódó megbeszélést. Mi ezt vállaltuk, ezért mentünk el az ideiglenes elnökség jóváhagyásával Csurka Istvánnal erre a megbeszélésre. Ezt is kötelességünknek tartottuk ugyanúgy, ahogy kötelességünknek tartottuk a megállapodások elhárítását. Mi a tájékozódást éppen a mai nap az országos gyűlés okán is szükségesnek és fontosnak véltük. Röviden beszámolok róla, ez a beszélgetés csakugyan tájékozódó beszélgetés volt, korrekt tisztahangú és minden megállapodás és elkötelezettség nélküli. Fejti György tájékoztatott bennünket arról, hogy mi az MSZMP álláspontja az átmeneti szakasz politikájára nézve. Arról, hogy melyik kérdésekben mely kérdéseket szeretné megtárgyalni, megvitatni, mely kérdésekben szeretne megállapodásra jutni más, egyéb szervezetekkel. Ezt a tájékoztatót mi meghallgattuk. Egyetlen ponton támadt vita köztünk, ott a helyszínen ez az alkotmányozó nemzetgyűlés volt éppen. Amit itt én erről elmondtam most önöknek ugyanazt mondtam el ott is, ugyanazt képviseltük ott is Csurka Istvánnal együtt. Bíró Zoltánt hallották. Kommentár nélkül című műsorunkban a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlésen elhangzott beszédekből hallottak részleteket Gordon Tamás összeállításában. +++
1989. március 16., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Olvasóink küldték:
1989 március 15-i, kaposvári szabad ünneplésre szólító plakát
SZER-hallgató telefonja:
"/FÉRFIHANG/ A FIDESZ kaposvári csoportja nevében beszélek Annyit szeretnék mondani, hogy megvolt fél hétkor kezdődött, és 8 óráig tartott a kaposvári független megemlékezés, amelyet a Fiatal Demokraták Szövetségének kaposvári csoportja, a Magyar Demokraták Fóruma és az SZDSZ kaposvári szervezetei közösen rendeztek, mintegy ötezer főnyi tömeg előtt. Nagyon jó, lelkes, néha már karneváli hangulatban zajlott le az egész. Minden atrocitás nélkül. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Független Jogász Fórum felhívást adott ki a magyarországi független politikai szervezetekhez. A jól megfogalmazott dokumentum az átmenet körében alapvető kérdésekkel foglalkozik és javasolja a független politikai szervezeteknek és pártoknak, hogy mindenekelőtt a választójog és Magyarország Alkotmányát illetően közös álláspontot dolgozzanak ki."
D6, a Független Jogászfórom felhívása független politikai szervezetekhez 03.15.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|