|
|
|
|
MSZMP jelszavairól
|
(Szép Zoltán) München, 1989. március 13. (SZER, Magyar híradó) - Az MSZMP az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban ékeskedik idegen tollakkal: kisajátítja, magáévá teszi az ellenzéki elveket, követeléseket. Ez történik például a szociáldemokráciával, amelyet a kommunisták 1948-ban alaposan megerőszakoltak. A kényszeregyesítésből, kádári bábáskodással fakadt az 1960-as években a szocialista demokrácia torzszülöttje, amelyet napjainkban a grószi ismeretlen csecsemő, a demokratikus szocializmus igyekszik fel-, vagy leváltani. Miközben az MSZMP - Nyers Rezső szerint - a szociáldemokrata eszme örökösének tekinti magát. Mi erről Szép Zoltán véleménye? - A szociáldemokrata eszme örökösének csak a szociáldemokrácia tekintheti magát, az MSZMP már csak azért sem, mert a szociáldemokráciát Magyarországon és más blokkországokban éppen az MSZMP tette tönkre, és tette lehetetlenné. - Illetve elődei. - Igen. A szociáldemokrácia érthető, körüljárható, ismert fogalom. Viszont a demokratikus szocializmus - ez olyan ünnepi léggömb, amelyből nyilvánvaló módon a szocializmus fog megszűnni mint kifejezés - mert az egy gyakorlat. A szocializmus tehát mint társadalmi forma nem maradhat meg, mert létezését eddig sem tudta bizonyítani. Erőszakkal jött létre, és csak az erőszak fennálltáig maradhat életben. - Ne feledjük, hogy a magyar marxisták háromszor ragadták magukhoz a hatalmat: 1919-ben, 1948-ban és 1956-ban. Az első két esetben szocdem közreműködéssel, illetve segédlettel - és mindháromszor totális csődbe sodorták az országot. De mindezek ellenére az uralom megtartására törekednek a kommunisták -, akár a szociáldemokrácia ismételt kisajátításával, koalíciós alapon is. Egyébként az idegen, ellenzéki tollakkal ékeskedés újabb bizonyítékai az MSZMP és a KISZ március 15-iki jelszavai is. Ezek között megtalálható a már említett fából vaskarika: a demokratikus szocializmus - de ilyen követeléseket is olvashatunk: helyi önállóságot, takarékos költségvetést, olcsóbb államot, kevesebb bürokráciát, átfogó bérreformot, autonómiát, tanszabadságot. Nem értem: a nagyhatalmú bagoly a saját verebének mondja, hogy nagyfejű? De a koronát a 16-odik, utolsó pont teszi fel az ország kommunista címerére, a bős-nagymarosi mammutberuházás és más környezetpusztító központi fejlesztések hajcsárai, minden szemrebbenés nélkül le merik írni: "természeti kincseinket unokáink is látni akarják"; Március 15-iki MSZMP-játék a szavakkal, a jelszavakkal, és az állampolgárokkal. +++
1989. március 13., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|