|
|
|
|
Cserkészmozgalom
|
München, 1989. március 12. (SZER, Protestáns világ) - A Reformátusok Lapja február 26-i számában közlemény és felhívás jelent meg a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége nevében. Különös módon annak az ellenszövetségnek nyújt támogatást az egyházi lap, amelyik a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában székel, a Népfront támogatását élvezi, amely politikailag nem független, és amely nemcsak a szervezet nevét, de a régi jelvényét is módosította. Annál is furcsább ez a támogatás, mert ez a szövetség a cserkészmozgalom hármas jelszavát keresztény szempontból hátrányosan módosította. Az Isten, haza, embertárs szolgálata közül az elsőt csak alternatív lehetőségként fogadta el, lelkiismerettel helyettesítve az Istent. Ezzel megszüntették a cserkészmozgalom hagyományos vallásetikai alapját, és zöld nyakkendős úttörőmozgalommá deklarálták a cserkészetet. Ebben az ellenszövetségben azok szervezkednek, akik 1946-ban, a mozgalom demokratizálása címén megkezdték, majd két évvel később véghezvitték a magyar cserkészet beolvasztását a szovjet rendszerű úttörőmozgalomba. Vajon a Reformátusok Lapja miért hallgat arról, hogy van egy igazi, hagyományőrző, a múlthoz hűséges, és a valláserkölcsi alapokhoz ragaszkodó cserkészmozgalom, amely még a nevében is őrzi a régit és ez a Magyar Cserkészszövetség? Az egyesületi törvény életbe lépése után ez év január 24-én ezt a szövetséget jegyezték be elsőként. Megalakulásáról a politikai lapok tudósítottak, csak a protestáns egyházi sajtó nem hajlandó tudomást venni róla. +++
1989. március 12., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|