|
|
|
|
Országos gyűlésre készül az MDF (1. rész)
|
1990. november 7., szerda - A Magyar Demokrata Fórum
kiszélesedett, országos politikai erővé lett, szervezett tagsággal
rendelkezik, alapszervezetei - a Lakitelken megfogalmazottak szerint
- megfelelő mozgalmi, szellemi hátteret nyújtanak a szervezet
politikai tevékenységéhez. Mindezt Lezsák Sándor ügyvezető alelnök
jelentette ki az MDF hagyományos szerdai sajtótájékoztatóján,
amelyen Furmann Imre alelnökkel közösen ismertették az MDF IV.
országos gyűlésének programját. Elöljáróban kifejtette, hogy az
elmúlt hetek eseményei arra figyelmeztetnek: az elmúlt esztendőben
szerveződött tagságnak, politikai erőnek szüksége van a
,,karbantartásra,,. Az országban ugyanis tízezrek váltak elegendő
ismeret híján, megfelelő szervezeti keretek nélkül politikusokká, s
óriási felelősség, teher nehezedik rájuk.
Lezsák Sándor szerint nem népszerű dolog ma egy párthoz tartozni. Az MDF-ből merített példával illusztrálta: a tagságon belül egyfajta bizonytalanság lett úrrá. Sokan - többek között pedagógusok - úgy érzik, hátrányos, sőt egzisztenciálisan bizonytalan helyzetbe kerültek amiatt, hogy a fórumhoz tartoznak. Ennek ellenére - különösen a taxisblokád óta - száznál többen léptek a párt soraiba. Mint fogalmazott: a blokád felrázta az országot, s mind többen vélik úgy, hogy saját környezetükben szervezetten véleményt kell formálni, szervezkedni kell, mert különben a zűrzavar rendkívül veszélyessé válhat. E gondolat jegyében ül össze az MDF IV. országos gyűlése is. A december 15-ére összehívott kétnapos tanácskozás legfontosabb feladata az lesz - mondta az alelnök -, hogy összefogja a tagságot, levonja a két választás közötti tanulságokat, s az új alapszabály elfogadásával kialakítsa azt a hosszabb időszakra szóló szervezeti keretet, amely nélkül a többpártrendszer veszélybe kerülhet. Annak a véleményének is hangot adott, hogy szerencsés lenne, ha a többi párt is erősödne, mert ez a demokratizmus megfelelő működéséhez elengedhetetlen.
Az alelnök az MDF pénzügyi helyzetét jellemezve így fogalmazott: ,,Ha ilyen szűkös anyagi eszközök állnak a pártok rendelkezsére, akkor a forradalom felfalja a gyermekeit,,. Ugyancsak a gondok között említette, hogy számos pártaktivista került a kormányhivatalokhoz, az önkormányzatokhoz, s emiatt óriási teher nehezedik helyükön maradt társaikra. (folyt.köv.)
1990. november 7., szerda 15:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|