|
|
|
|
Folytatódott a parlamenti pártok képviselőinek konzultációja (3.
rész)
|
A továbbiakban újabb témák kerültek napirendre. Tölgyessy Péter azt javasolta: már az alakuló ülésen állítsák fel az állandó bizottságokat, hogy ezek mihamarabb megkezdhessék az érdemi munkát. Elhangzott, hogy mind az MDF-nek, mind az SZDSZ-nek kidolgozott terve van a bizottságok nevére, létszámára, összetételére vonatkozóan. Az egyik elképzelés szerint hat állandó bizottságot kellene felállítani, egy másik javaslat tíz bizottságot tartana megfelelőnek. Mindkét javaslat mellett szólnak érvek: ha több a bizottság, akkor a pártoknak is több lehetőségük van, hogy elnököt állítsanak, kevesebb bizottság esetében pedig nagyobb az esély arra, hogy hatékonyabb legyen a munka. Végül is a pártok képviselői abban állapodtak meg, hogy a kidolgozott javaslatok megismerését követően, a 26-ai szakértői tanácskozáson hoznak érdemi döntést ebben a kérdésben.
Fodor István bejelentette, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében hat helyet biztosítottak a magyar képviselők számára, s el kellene dönteni, hogy milyen elvek alapján delegálják a pártok képviselőiket. Megjegyezte, hogy a szervezet ügyrendje szerint a négyéves ciklusokban valamennyi parlamenti pártnak képviseltetnie kell magát. Volt olyan javaslat, hogy paritásos alapon mind a hat párt küldjön egy-egy képviselőt. Antall József az MDF véleményét tolmácsolva kifejtette, hogy a pártoknak súlyuknak megfelelően kellene delegálniuk, s a kisebb pártok a négyéves ciklus alatt kétévenként váltogatnák egymást. Döntés ebben a kérdésben sem született, így erre a témára is az április 26-ai értekezleten térnek vissza.
Szűrös Mátyás arról adott tájékoztatást, hogy külföldről - Varga Béla kíséretében - hat volt nemzetgyűlési képviselő is részt vesz az Országgyűlés alakuló ülésén. Annak idején egyébként valamennyien a Parlament kereszténydemokrata szárnyához tartoztak. Az ideiglenes ülésrend szerint a hat egykori politikus a miniszterhelyetteseknek fenntartott páholyban foglalhat helyet. Orbán Viktor úgy vélte: gátat kellene vetni az ilyesfajta politikai udvariasságnak, semmi sem indokolja, hogy a hat kereszténydemokrata politikust díszvendégként fogadják. Meglehetősen élénk vita bontakozott ki e témában. Torgyán József annak a véleményének adott hangot, hogy az utolsó legitim Nemzetgyűlés tagjait igenis megilleti ez a megkülönböztetés. Ám felvetődött az is, hogy ennek a Nemzetgyűlésnek jónéhány olyan képviselője is volt, akiket - politikai elveik miatt - senki sem látna szívesen a Parlamentben. (folyt.köv.)
1990. április 19., csütörtök 18:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|