|
|
|
|
Az MDF hétfő esti sajtótájékoztatója
|
1990. április 9., hétfő - Feltehetően Antall József
pártelnök kapja a miniszterelnöki megbizatást - mondotta Keresztes
K. Sándor, az MDF alelnöke a párt székházában tartott hétfő esti
sajtótájékoztatón. Egyéb jóslásokba nem bocsátkozott, bár az
újságírók főképpen arra voltak kiváncsiak, kik lesznek a leendő
kormány tagjai. Az alelnök valószínűsítette, hogy a mezőgazdasági
tárcát a kisgazdák kapják meg, ha részesei lesznek a
kormánykoalíciónak, de ez ügyben még tárgyalni kell. Egyelőre nem is
lehet konkrét koalíciós megbeszélésekről szólni - mondotta az
alelnök -, hiszen az MDF alapszabálya értelmében ehhez a párt
országos gyűlésének kell jóváhagyását adnia.
A sajtótájékoztatón szóba került az alkotmány módosításának szükségessége is. Feltételezhető ugyanis: az alkotmányerejű döntésekhez megkívánt kétharmados szavazattöbbség megszerzését nehezíti majd az a tény, hogy a koalíciós pártok képviselői együttesen sem érik el ezt a hányadot. Keresztes K. Sándor kijelentette: szükségesnek véli szűkíteni azoknak a jogszabályoknak a körét, amelyekhez minősített többség kívánatos. Az azonban biztos, hogy az új kormány nem alkotmánymódosítással kezdi ténykedését, így bíznak abban, hogy az ellenzék - felelőssége tudatában - nem gördít majd akadályokat a legelsőként meghozandó gazdasági jogszabályok útjába.
Felvetődött az a kérdés is, mit terveznek arra az esetre, ha nem sikerül a földtulajdon ügyében megegyezni a kisgazdákkal. Az alelnök bizakodóan nyilatkozott erről: reményét fejezte ki, hogy sikerül kompromisszumot kötnie a két pártnak.
Egy kérdés Csurka Istvánnak, a párt elnökségi tagjának egyik nyilatkozatát érintette. Azt közölte ugyanis a Szabad Európa Rádióval, hogy nem tartja kívánatosnak a nyilvánosságot a parlamenti ülésszakokon. Keresztes K. Sándor úgy vélte: ez a megjegyzés Csurka István magánvéleménye. Erről a kérdésről majd az új Parlamentnek kell döntenie. Végül leszögezte: ő a maga részéről nem zárná ki a nyilvánosságot. (MTI)
1990. április 9., hétfő 19:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|