|
|
|
|
A Kisgazdapárt sajtótájékoztatója
|
1990. április 9., hétfő - A választások második fordulóját
követő napon, hétfőn a Kisgazdapárt képviselői a nemzetközi
sajtóközpontban tájékoztatták az újságírókat választási
eredményeikről, s beszámoltak koalíciós elképzeléseikről.
Torgyán József, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt választási irodájának vezetője elmondotta: eredményesnek tartják a párt választási szereplését. Azt a célt tűzték ki: hogy létrejöjjön a többpártrendszerű kormányzás, megszűnjön az állampárt egyeduralma, s Magyarország ismét a nyugati világhoz tartozzon. Ezek a célok a választási eredmények alapján teljesültek, mivel az ellenzék elsöprő győzelmet aratott. Az tény, hogy a Kisgazdapárt a vártnál kevesebb mandátumhoz jutott, de így is a harmadik legerősebb pártként került ki a második választási fordulóból. A párt legfontosabb feladatának azt tartja, hogy választási ígéreteit teljesíse, s ezért mindenképpen részt kíván venni az ország kormányzásában. A választási együttműködés igen sikeresnek bizonyult az MDF-el és a Kereszténydemokrata Néppárttal. Az előzetes megbeszélések alapján úgy tűnik, szabad az út, hogy ezekkel a pártokkal megkezdjék az előzetes koalíciós elképzelések egyeztetését. Mindkét párt elfogadta a kisgazdák földprogramját, ami alapvető a koalíció létrehozása szempontjából. Torgyán József leszögezte, hogy az MDF-től ígéretet kaptak: a kisgazdapárti földkoncepció alapján dolgozzák ki az új földtörvényt. Természetesen a törvény szövegének megfogalmazásánál számos vitára kerülhet sor, és a részletkérdésekben kompromisszumos megálapodások is várhatók.
Kérdésekre válaszolva a kisgazdapárti vezetők elmondták, hogy amennyiben az új kormányban részt vesznek, a földművelési tárcát mindenképpen kisgazdapárti miniszternek kell vezetnie. Semmiféle garanciát nem kérnek a tekintetben, hogy az esetleges koalícióban a partnerek betartják-e a megállapodásokat. Torgyán József elmondotta, hogy számára garancia Antall Józsefnek az MDF, és Keresztes Sándornak, a Kereszténydemokrata Néppárt első számú emberének az ígérete. Olyan kérdés is felmerült: vajon ha az SZDSZ lett volna a választás győztese, velük is koalícióra lépne a Kisgazdapárt. A párt képviselői kifejtették: a Kisgazdapárt mindenképpen kormánytényezővé akar válni, ugyanis csak így tudja megvalósítani földprogrramját, legfontosabb választási ígéretét. Az SZDSZ-el egyébként már korábban, a népszavazás során együttműködtek, mégpedig eredményesen. (MTI)
1990. április 9., hétfő 13:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|