|
|
|
|
Kohl magyarországi látogatása - NSZK-visszhang (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. december 17. vasárnap (MTI-tud) - A ZDF, az NSZK legnagyobb tévéadója szombat esti politikai híradóját Helmut Kohl kancellár budapesti látogatásának ismertetésével kezdte. Helyszíni tudósításában kiemelte, hogy a bonni kormányfő útját elsősorban úgy értelmezi, mint a köszönet kinyilvánítását azért a segítségért, amellyel Magyarország elindította a változást az NDK-ban: a határok megnyitásával az első követ törte ki a falból.
Budapesten - volt hallható az adásban - az NSZK-ban a legjobb szándékú nyugati partnert látják, amelynek politikája egyúttal a magyar reformokhoz nyújtott segítség motorja is. A tévéállomás terjedelmes tudósításában éppúgy hosszan elidőzött Kohlnak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történt díszdoktorrá avatásánál, mint az ismeretlen katona sírjának megkoszorúzásánál a Hősök terén. A ZDF emlékeztetett arra, hogy ugyanitt fél évvel ezelőtt 300 ezer ember gyűlt össze, hogy gyászszertartáson rója le kegyeletét Nagy Imre kivégzett magyar miniszterelnök emléke előtt. A tudósító felhívta a figyelmet arra, hogy Németh Miklós miniszternök, a nyugatnémet vendég tárgyalópartnere az Országgyűlésben elkötelezett takarékossági költségvetés előterjesztésére készül, s ehhez számít Kohl politikai támogatására. Utóbbi segítséget ígért az energiaellátás területén. Az ARD tévéállomás szintén részletes adásban számolt be Budapestről a kancellár hivatalos látogatásának első napján. A Bild am Sonntag című hetilap legújabb száma kommentárban állapítja meg: Kohl tudatosan rendezte el úgy a dolgokat, hogy Magyarországra még az NDK előtt látogathasson el: Magyarország ugyanis az utóbbi hónapokban történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy némely szocialista ország dühöngő haragja ellenére megnyitotta nyugati határait az akkor még a sztálinista NDK-ból menekült németeknek. Aki azokban a megindítóan szép napokban ott járt, érezhette, milyen nagy bátorságra is volt szükség egy ilyen önálló cselekedet véghezviteléhez, amelynek következményeit talán még maguk a budapesti felelős tényezők sem sejtették. A magyarországi gátszakadás nélkül nem tört volna szét a fal, s még mindig álom lenne az a gondolat, hogy lesz még egységes német állam. (folyt.)
1989. december 17., vasárnap 12:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|