|
|
|
|
Billy Graham, az evangelista (1.) Teltházas ima a Népstadionban ?
|
1989. július 23. (MTI-PRESS) - Sokakat meglepett, amikor a Billy Graham Evangélizációs Társaság júliusi budapesti sajtótájékoztatóján a szervezők nem csupán "teltházat" helyeztek kilátásba alapítójuk-névadójuk július 29-iki népstadionbeli igehirdetésére, hanem közölték: arra is minden előkészületet megtettek, hogy a netán kívül rekedtek a stadion környékén, hangszórók útján hallhassák Graham szavait. Miközben tehát akad, aki még a már-már kínos félházban sem biztos, ők akár a százezer résztvevőt sem tartják kizártnak.
Az, hogy ki becsülte túl vagy alul a magyarországi érdeklődést, nyilván legkésőbb a prédikáció napján majd kiderül. De, hogy mihez van szokva ez a túlzás nélkül már egész világot bejárt, példa nélkül álló vallási intézmény, az éppen ezekből az előkészületekből is jól látható. Való igaz, hogy bár Billy Graham, századunk világjáró envagélistája habozás nélkül, rendszeresen megszólal börtönökben, szociális intézményekben, kis közösségek előtt is, azonban prédikációinak a jellemző fóruma mégis inkább az angliai vagy dél-amerikai (vagy bármely világrészbeli) stadion, akár esőben is kuporgó többszázezres hallgatósággal - esetleg az 1977-es szöuli alkalom, amikor becslések szerint egymillióan követték figyelemmel szavait. Sokan kételkednek is abban, hogy lehet-e őszinte az olyan vallási igehirdetés, amely a meghitt "lélekhez szólás" helyett a szinte show-elemeket felvonultató, tömegrendezvény benyomását kelti. Tény, hogy Graham e tekintetben igazi "amerikai" termék, ám éppen - kivétel nélkül mindig nagy tömegeket vonzó - világjárása mutatja, hogy sajátos koreorográfiájú fellépése korántsem csak az Újvilágban létjogosult. Graham egyik legutolsó könyvének magyar- országi előszavában dr.Haraszti Sándor éppen erről jegyezte meg, hogy voltaképpen Graham a mindjobban urbanizált, az ipari társadalom számtalan új formájával, szokásával azonosuló világunk adottságait vette figyelembe akkor, amikor a templomoktól elforduló embereknek mintegy "utána menve", semleges helyeken, a szabad ég alatt kezdett nekik közvetlen hangon, hétköznapi természetességgel a hit, a remény fontosságáról, az Istennel való megbékélés gyógyírt hozó hatásáról beszélni. (folyt.)
1989. július 23., vasárnap 10:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|