|
|
|
|
Tüntetés Ófalun az atomtemető ellen (1. rész)
|
1989. május 7., vasárnap - Az Ófalu térségébe tervezett radiokatív hulladéktemető megépítését a környék népe véglegesen és visszavonhatatlanul elutasítja. Ez áll egyebek között abban az állásfoglalásban, amelyet a létesítmény odatelepítése elleni tiltakozású vasárnap tartott tüntetés négyezer résztvevője egyhangúlag elfogadott. A nyilatkozat hangsúlyozza továbbá, hogy az ott élő lakosságnak a terület szakmai alkalmasságától függetlenül joga van megakadályozni a veszélyes létesítmény megépítését, s arra is figyelmeztet, hogy a tervezett beruházás megvalósítása nemcsak a természetet és az ott lakók egészségét veszélyezteti, hanem a kényszerasszimilálódás útjára sodorhatja a környék nemzetiségi népességét.
Ófalu útján kilométernyi hosszú gépkocsisor állt a vasárnap déli órákban, mert a helybélieken kívül az ország távolabbi tájairól is érkeztek résztvevők a tiltakozó megmozdulásra, amelyet a Magyar Demokrata Fórum pécs-baranyai szervezetének kezdeményezésére hirdetett meg Ófalu és a környező települések lakossága, valamint több alternatív párt, egyesület és más szervezet. A tömeg a községen és az azt övező dombokon át zászlókkal, transzparensekkel vonult az izotóptemető tervezett helyszínére, ahol az építkezéshez odahordott vasbeton elemeken álló szónokok rövid beszédeikben adtak hangot az általuk képviselt szervezetek véleményének. A Mecseknádasdi Községi Közös Tanács elnöke a törvényes határidőt már többször túllépő végleges döntés meghozatalát sürgette. A létesítés engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárás végére ugyanis még mindig nem tett pontot az arra illetékes közegészségügyi-járványügyi főfelügyelő. A helybéliek országgyűlési képviselője a tüntetésen arra tett ígéretet, hogy parlamenti interpellációban fogja sürgetni ezt, amennyiben a főhatóság vezetőjéhzz intézett levelére nem kapna megnyugtató választ. A Duna Kör és a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviselője arról szólt, hogy a kérdés megoldatlanságának oka a kormány MSZMP-től való egyoldalú függősége, s amíg ez fennáll - mondta -, nem is változik a helyzet. Az ófaluiakat támogatásukról biztosították az MDF, a FIDESZ, a Wallenberg Egyesület, a Magyag Demokrata Klub, a Tarts Velünk Cigány Egyesület, a Független Környezetvédő Munkapárt, valamint a Magyarországi Németek Szövetségének szónokai is. (folyt.köv.)
1989. május 7., vasárnap 19:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|