|
|
|
|
Nyugatnémet lap - Horn Gyula (1.rész)
|
Bonn, 1989. május 6. szombat (MTI-tud) - Horn Gyula kijelölt új magyar külügyminiszter a határozott reformirányvonal híve - állapítja meg szombati számában a Die Welt című nyugatnémet napilap. A befolyásos, nagy példányszámú konzervatív újság a hazai és a nemzetközi hírekben szereplő államférfiak bemutatására rendszeresített fényképes rovatában ,,A reformok élvonalában,, címmel vázolja fel a magyar politikus életrajzi portréját, pályafutását.
Emlékeztet arra, hogy Horn Gyula már külügyminisztériumi államtitkár korában is a magyar külpolitikai mozgástér kiszélesítésén fáradozott, és új külpolitikai elképzelések egyik kidolgozója volt. Ezzel összefüggésben tulajdonít jelentőséget a Die Welt annak, hogy Horn síkraszállt azért: állítsák helyre a hidegháború és a korábbi szovjet vezetés által megszüntetett szoros kapcsolatokat a Nyugattal. - A beszélgetőpartnerei által mindenkor kivételes intelligenciájú és emberileg kellemes tárgyalófélként jellemzett kormányférfi egyértelműen és bátran kiállt a reformirányvonalért az MSZMP KB tavaly őszi ülésén is - állapítja meg a lap Budapesten gyakran megforduló bécsi tudósítója és Kelet-Európa-szakértője. Amikor a tudósító szerint a ,,kemény vonal,, hívei, közös arcvonalat alkotva, az új irányvonal ellen dogmatikus személyek leveleiből idézgettek, Horn Gyula felszólalásában megállapította: neki is vannak birtokában levelek, méghozzá olyan magyaroktól, akik a viszonyok lényeges változását óhajtják. Horn ezzel a reformerek javára billentette a mérleget azokkal szemben, akik szerették volna elhallgattatni őket - írja a Die Welt. (folyt.)
1989. május 6., szombat 13:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|