|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (9. rész)
|
Ezután korreferátumok hangzottak el. Tabajdi Csaba külpolitikus kiemelte: a sztálini modell helyett újat felépíteni olyan történelmi kísérlet, amelynek sikere és kudarca egyaránt jelentős nemzetközi következményekkel jár. Sikere erőt adhat másoknak, összeomlása pedig visszavetheti a reformerőket. A párt jövőjéről szólva hangsúlyozta, hogy válsághelyzetből egy baloldali párt csak radikális lépéssel törhet ki, s törekvéseiben a hatalom nem cél, hanem eszköz kell hogy legyen. Ugyanakkor óva intett attól, hogy a reformszárny kiváljék a pártból, s ezzel lehetőséget adjon a párt intézményein belül ma még erősebb pozícióban lévő konzervatívoknak a párt teljes balra tolásához. Ha viszont a reformerek nem vállalják a pártszakadást, az MSZMP szétmorzsolódik, s éppen a tettrekész tagjait veszíti el - szállt vitába az előző előadóval Gombár Csaba politológus. A pártban a reformgondolat évtizedek óta kisebbségben van, s oly mértékű a visszahúzó erő, hogy a szakítás kérdése megfontolandó. Véleménye szerint a párt lekéste már azt a lehetőséget, amit a párton belüli közös platform kialakítása eredményezhetett volna, s amely kétségtelenül a békésebb megoldásként kínálkozott. Ezzel kapcsolatban azonban azt is megjegyezte, hogy az MSZMP reform-tagjainak ma még nincsenek olyan politikai vezetőik, akik vállalnák is mindazokat a szervezeti és egyéb konzekvenciákat, amelyek akár a platform kialakításával, akár a pártszakadással együtt járnak. Tiszta vizet kell önteni a pohárba - mondta -, s erre véleménye szerint a legjobb alkalom a közeli jövőben megtartandó rendkívüli pártkongresszus lenne, amely a választásokra való felkészülést is szolgálná. Bokros Lajos közgazdász az ország helyzetét, a kormány intézkedéseit taglalva hiányolta egy átfogó gazdaságpolitikai koncepció meglétét, amely nélkül nem lehet a reformban elmozdulás, s amely hiányában az olyan, egyébként jövedelmezővé is tehető nagyberuházások, mint a vízlépcső vagy a világkiállítás, meghaladják az ország erejét, s a fejlődésre képes ágazatoktól vonják el a pénzt. A gazdaságpolitika gyökeres módosítását sürgette, s ezzel kapcsolatban javasolta: az országgyűlés párt-szekciója a parlament következő ülésszakán kezdeményezze a kormány átalakítását, s az új kormány csak programjának elfogadása után léphessen hivatalba. A korreferátumok sorában szót kapott két pártonkívüli is, akiket egyébként a párt zárt ki soraiból. Lengyel László közgazdász annak a véleményének adott hangot, hogy ha tavaly úgy vélte, akkor az idén méginkább szükségesnek tartja egy reformpárt létrejöttét. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 19:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|