|
|
|
|
Falugyűlésen vitatták meg az ófalui izotóptemető ügyét
|
1989. április 5., szerda - A Paksi Atomerőmű Vállalat nyílt levelet intézett Ófalu és a környező községek népéhez a térségbe tervezett izotóptemető ügyében. A levelet szerda esti falugyűlésükön vitattak meg a helybéliek. A Dunántúli Napló című Baranya megyei napilapban közölt levél egyebek között a terület alkalmasságáról folytatott szakmai vita állásáról, az engedélyezési eljárás pillanatnyi helyzetéről, az atomerőmű szándékairól tájékoztatta Ófalu, Feked és Véménd lakóit. Aláírói, Maróthy László nukleáris igazgató és Rósa Géza osztályvezető azzal a kéréssel fordultak a címzettekhez, hogy amennyiben az illetékes szakmai szervezetek és hatóságok a még folyamatban levő kiegészítő vizsgálatok és tervdokumentumok alapján azt állapítják meg, hogy nem emelhető megalapozott kifogás a sugárzó hulladék tárolására kiszemelt terület műszaki alkalmassága ellen, úgy ezt az álláspontot ők is fogadják el.
Emlékezetes, hogy az atomerőművi kis- és közepes radioaktivitású sugárzó hulladékok Ófalu térségébe tervezett végleges elhelyezésével kapcsolatos vitában a helyi lakosság által felkért független szakértői bizottság fenntartotta a terület alkalmatlanságára vonatkozó véleményét. A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége alkalmi bizottságot alakított a vitatott szakmai kérdések tisztázására, s e testület állásfoglalása várhatóan pontot tesz majd a vita végére. A létesítési engedély kiadására jogosult hatóság, az állami közegészségügyi-járványügyi főfelügyelőség az atomerőmű számára további szakhatósági - a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumtól kért - hozzájárulás beszerzését, a közeli forrásokra vonatkozó szabványtól való eltérés engedélyeztetését, a műszaki terv kiegészítését és a terület összefoglaló földtani zárójelentésének elkészíttetését írta elő. Mindezek benyújtása után, legkorábban a nyár végén születhet döntés a létesítmény engedélyezéséről vagy annak megtagadásáról. A nyílt levél azt is hangsúlyozta, hogy terveket készítettek a környező falvak vezetékes ivóvízzel történő ellátására, s a helybéliek figyelmébe ajánlották, hogy a létesítmény új munkahelyeket is kínálna. Az atomerőmű orvosi rendelőt és több szolgálati lakást építene, a közelbe tervezett vendégházát faluházként is felkínálná, s a későbbiekben is hozzájárulna a községek útépítéséhez, iskolafelújításaihoz. (MTI)
1989. április 5., szerda 19:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|