|
|
|
|
Április 4 - spanyol konzervatív lap
|
Madrid, 1989. április 4. kedd (MTI-TUD) - Budapest vörös zászlókkal fellobogózva fogadta az ünnepet, zászlódíszt öltöttek a Dunán átívelő hidak és a középületek - írja a madridi AbC tudósítója. A konzervatív jobboldali napilap munkatársának megítélése szerint mégsincs igazi ünnepi hangulat a magyar fővárosban: április 4-ét, a felszabadulás napját a kormány és a párt ujjongás és felvonulások nélkül ünnepli.
Alfredo Semprun, aki csupán névrokona a világhírű írónak bevallottan nem ismeri Magyarországot, annak történelmét és hagyományait. Utal arra, hogy Budapesten már régóta nincs katonai parádé, amit takarékossági okokból hagytak el. Megemlíti, hogy Nagymaroson az ünnep előestéjén a vízlépcső ellen tüntető tömeg gyűlekezett és az abban résztvevők koronás régi magyar címert viseltek. Nagymaroson ugyanúgy nem voltak vörös lobogók - írja a tudósító - mint Budapesten az újgazdagok és vállalkozók lakhelyéül szolgáló Rózsadombon. Megszólaltatja az MDF egyik névtelenségbe burkolódzó tagját, aki szerint a vidék azért nem szervezkedik, mert nem kíván ujjat húzni a párttal. A spanyol tudósító az új idők jelének tudja be Solt Ottilia fellépését a magyar televízióban csakúgy, mint Mindszenty 1956. októberi proklamációjának újbóli elhangzását a Kossuth Rádió vasárnapi műsorában. A bíboros beszédének sugárzása a kormány által ellenőrzött evolució táguló kereteit jelzi - írja a szerző. A kommunista vezetés e beszéd sok megállapítását aláírhatná kivéve a Varsói Szerződésből való kiválás követelését - állítja Alfredo Semprun. Végezetül kifejti: az események menete gyorsabb, mint azt a reformok ellenzői szeretnék és sokkal lassabb, mint azt e sajátos peresztrojka égisze alatt keletkezett ellenzéki politikai csoportosulások óhajtanák.+++
1989. április 4., kedd 12:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|