|
|
|
|
Nouvelles Radicales - magyar szám (1.rész)
|
baracs dénes, az mti tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. március 31. péntek (MTI-tud) - Magyarország és a párt budapesti kongresszusa (április 22-26) a központi téma a ,,transznacionális,, Radikális Párt Brüsszelben megjelenő ,,Les Nouvelles Radicales,, című havilapja márciusi számában. A magát erőszakmentes, teljes szabadságot hirdető és emberjogi pártként jellemző tömörülés nemzetközi tagságú, és azt vallja, hogy szándékosan nem kíván részt venni a hatalomban, nem versenytársa a nemzeti pártoknak, figyelmét a világproblémákra, az éhinség, a környezetszennyezés ellen, az ember jogaiért folytatott küzdelemre összpontosítja.
Marco Pannella, a párt vezetője beszámol arról, hogy a pártnak 1988-ban mintegy 6 ezer tagja volt, ebből 5 ezer Olaszországban, ám kis taglétszáma ellenére nagy befolyást gyakorolt az olasz és az Európai Parlamentre is, számos kezdeményezését elfogadták ezek a testületek például olyan kérdésekben, mint a válás, az abortusz joga, a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadása. A párt Magyarországgal kapcsolatos elképzeléseiről szólva kijelentette, arra kell ösztönözni az Európai Közösséget, az Európa Tanácsot, hogy Magyarországot a lehető leghamarabb, lehetőleg azonnal hívják meg maguk közé, teljesjogú tagként. A lapnak Budapesten interjút adott Vásárhelyi Miklós, akit 1956 után a Nagy Imre-perben ötévi börtönre ítéltek. Hangsúlyozta, hogy ma Magyarország kiutat keres a politikai, gazdasági és társadalmi válságból, akárcsak Lengyelország és Jugoszlávia. Ma Magyarországon a reformok, békés, fokozatos és progresszív változások révén akarják elkerülni azt, hogy erőszakos konfliktusra és vérontásra kerüljon sor, mint 1956-ban történt. Visszautasította a nyilatkozó azt a véleményt, hogy Magyarországon nincsenek meg a parlamenti demokrácia hagyományai. (folyt.)
1989. március 31., péntek 16:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|